Fotó: Andres Putting (EBU)
Euro, vízió
Timi
2016. május 15. vasárnap, 10:53
A Magyarországot képviselő Freddie csalódott: úgy érzi jobb helyezést érdemeltek volna.

Csalódott vagyok, amiért csak tizenkilencedikek lettünk, a Pioneer mindenképpen jobb helyezést érdemelt volna – fogalmazott az MR2 Petőfi Rádió vasárnap reggeli műsorában Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarországot képviselte a 61. Eurovíziós Dalfesztivál szombati késő esti döntőjében Stockholmban. Hozzáfűzte: mindent kihozott magából a döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.

„Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni” – idézte fel a szombati döntőt Freddie, akinek tetszett az érezhetően „belülről” éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is. A magyar énekes a telefonos interjút a stockholmi repülőtéren várakozva adta a Petőfi Rádiónak, és beszélt arról is, hogy rendkívül fáradt, mivel csupán félóra alvásra volt ideje az indulás előtt.

Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra, és 108 pontot szerzett Pioneer című dalával. Személyével Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekest a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer zenéjét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála szerezte.

A 26-os döntőt Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával, 534 pontot szerezve, ez új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című dalával (511 pont), a harmadik helyen az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett.

A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki, a dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz a megmérettetés.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/15167
Dodon és Orbán találkoztak.
Amiből kiderül, hogyan is működik egy ideje a román állam.
Klein Dávid is visszafordult, úgyhogy továbbra sincs olyan magyar hegymászó, aki oxigénpalack nélkül ért volna fel a csúcsra.
A város lassan belefullad a közlekedési dugókba.
Emellett Bulgáriában és Görögországban is, mintegy négyezer katona részvételével.
Á, nem, a magyarok jogaiért küzd. Csak a palotákban jobban lehet küzdeni. Már ha összejön a viszony.
Az Erdély-rajongó brit trónörökös először látogat a kincses városba.
Erdély egyik legnagyobb reneszánsz kastélyának lombos kertjében második alkalommal szervezik meg a Várkert Fesztivált.
Ha nem változtatnak a hozzáállásukon, lesz haddelhadd.
Zalău, Zilah, Zillenmarkt – ez áll majd a város bejáratainál.
Miért lenne március 15. ünnepnap Romániában? Hát az fáj a románoknak, na.
A háromszoros olimpiai bajnok viccesen üzent a bukaresti szervezőknek.
A Kolozsvár melletti Szászfenesen a legszennyezettebb a levegő. A lakók maguk mondják.
Ezekre hamarosan a telefonunk is válaszol Kolozsváron. Ha kommunikál az útmenti parkolóhelyekre kitett szenzorokkal.