Szerző: Farcádi Botond
2015. szeptember 18. péntek, 08:53
Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?

„Annak is tanúi voltunk, végső kétségbeesésében miként vagdalkozik Ponta, hogyan próbálja visszaszerezni a választói bizalmát populista intézkedésekkel, hangzatos ígéretekkel, felelőtlen osztogatással, dühöngő magyarellenes szólamok segítségével – feláldozva ezzel két szomszédos, szövetséges és egymásra utalt állam kapcsolatait is!

Mostantól pedig a jelek szerint azt követhetjük figyelemmel, miként szigetelődik el még inkább a román miniszterelnök és vele együtt az ország Európában éppen akkor, amikor egyre fokozódik a migrációs nyomás, Romániának pedig erős, megbízható regionális szövetségesekre volna szüksége, hogy érvényesítse álláspontját, érdekeit. Igaz, e népvándorlás pillanatnyilag mentőöv lehet Ponta számára, a krízishelyzettel elfoglalt európai politikusok és döntéshozók talán kevésbé figyelnek majd a bíróság elé állított miniszterelnökre és viselt dolgaira, az ország megítélésének azonban – tehát nekünk, Romániában élőknek – egyelőre felbecsülhetetlen károkat okoz, hogy a kormány vezetőjét a vádlottak padjára állítják.

Ami viszont ebben az amúgy valóban előrelátható fejlemény után kialakult helyzetben igencsak különös, az a hatalmas csend, amely belengte tegnap a román politikát. Az államfő igen szűkszavú nyilatkozatán kívül sehol semmi reakció, az ellenzék mintha nem is akarna igazán lecsapni a tálcán kínált lehetőségre, hogy újfent kérje a kormányfő távozását, a Szociáldemokrata Párt vezetői meg sem szólaltak, sem ki nem álltak Ponta mellett, sem el nem fordultak tőle, a mérleg nyelvének tartott Gabriel Opreát pedig mintha a föld nyelte volna el. E nagy csend okait csak találgatni tudjuk: az igencsak kevéssé valószínű, hogy beletörődtek a jelenlegi helyzetbe, és afféle status quo mentén várják majd a jövő évi választásokat. Talán a kulisszák mögött már az új kormány felállításáról egyezkedtek?"

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/11609
Az önkormányzat támogatásával bérletes rendszerben hoznak román nyelvű előadásokat Csíkszeredába.
A visegrádi négyek kormányfői a bevándorlásról, a Brexitről és az EU jövőjéről tárgyaltak, és még Oroszországnak is odaszúrtak kicsit.
Alapfokon, persze. Ami azt jelenti, hogy még hosszú lesz az út a börtöncelláig.
Egy elit katolikus leányiskola elit apácák indította története akkor is izgi, ha nem érted a kolozsvári szlenget.
Tüntetések zavarták meg az álomutazást.
Már ami az 1848-as forradalmat illeti. A román nézőpont szerint legalábbis. Azért időnként érdemes megfogózni olvasás közben.
Ahogy Erdély meg a Bánság sem. Sabin Gherman írása.
Kereken 99 évvel ezelőtt döntöttek az egyesülésről, mely előkészítette a december 1-jei román nemzetgyűlést. Hurrá, ünnepeljünk!
A NATO és a legfelsőbb védelmi tanács már jóváhagyta, de a parlament is rá kell bólintson.
A Temesváron született, de hollywoodi sikereket is elérő rendező irányításával az elmúlt hétvégén megkezdték a forgatást Csehországban.
Ebből a szövegből mindent megtudhat az igazságszolgáltatással kapcsolatos törvényeket módosító törvénytervezetek parlamenti hullámáról. A hideg kiráz.
A világ vezető kisebbségvédő szervezetéről van szó.
Visszatér a címkékre az Igazi Csíki Sör elnevezés.
A jelentést Tőkés László és Szilágyi Zsolt ismertette.