menő!
Szerző: Lili Crăciun
2015. június 19. péntek, 22:47
Ha ilyen, akkor mi a fenéért szeressük?

Minden alkalommal, amikor megjelenik egy cikk a magyarokról, arról az óhajukról, hogy az anyanyelvükön tanulhassanak, akad valaki, aki hazafias fellengzőséggel kijelenti: Ha román állampolgár vagy, akkor erkölcsi kötelességed románul tudni, Romániát, a zászlót és a himnuszt szeretni.”

Mondjuk úgy, hogy egy bizonyos pontig egyetértek ezzel. Persze akkor,

ha a tősgyökeres románok tökéletesen tudnának románul,

hebegés nélkül el tudnák szavalni a nemzeti himnusz versszakait és legalább néhány szót tudnának mondani a zászló színeinek jelentéséről.

Plusz lenne némi történelmi ismeretük, mert mindig ezzel veregetjük a mellünket, ha a hazafiasság kerül szóba. Az ilyenfajta viták holmi üres fejű papok viselkedésére emlékeztetnek, akik nem tudják elviselni a vallási állításokkal ellentétes felvetéseket, nem képesek elismerni, hogy a vallásos szövegekben vannak egymásnak ellentmondó részek, minden kérdésedre azt válaszolva, hogy eretnek vagy és Isten a vallást azért hagyta ránk, hogy „higgyünk, ne kutassunk”, nem tisztázva a kételyeidet. Vagy a két-háromszáz évvel ezelőtti mentalitásra, amikor kötelező volt hozzámenned ahhoz a férfihez, akit a szüleid választottak ki számodra. „Szeresd, drágám, ő a választottad!”, mutatták be neked a kerítőnők. Mintha a szerelem parancsra, vagy rád kényszerített szabályok szerint jelentkezne és maradna meg.

Az olyanfajta kommentárok is kihoznak a sodromból, mint: „Egy csomó bolond van köztetek, akik szegregációt akarnak.” Vagy: „Szégyen, a Székelyföldön jártam és képtelen voltam a hazám nyelvén megértetnem magam.”

Az első típusú kommentárra azt válaszolnám, hogy igen, az erdélyi magyarok között is vannak bolondok, mint ahogy köztünk, románok között is. De ez nem jelenti azt, hogy az egész nemzet, akár a magyarról, akár a románról van szó, csak bolondokból állna.

A másodikat mulatságosnak tartom. Velem sohasem történt meg, hogy a székelyek által lakott térségekben járva ne tudtam volna megértetnem magam, pedig nem tudok magyarul. Egyetlen magyar sem nézett rám gyűlölettel vagy lenézően, minden információt megkaptam, még akkor is, ha néha nyakatekertebb módon, annak ellenére, hogy ha megszólalok, rögtön kiderül rólam, hogy moldvai vagyok. Máskor viszont a megszólított magyar tökéletes románsággal válaszolt,

jobban beszélte a nyelvemet, mint számos nemzettársam.

Lehet, hogy azért voltak udvariasak, mert én magam is az voltam?

Úgy gondolom, hogy a dolgokat a tükör másik oldaláról is meg kell nézni. Hozz létre egy virágzó Romániát, tedd lehetővé a magyarnak, hogy a saját nyelvén tanuljon, ha ezt akarja, és biztosíthatlak, hogy nem akar majd elmenekülni abból az országból, mely számtalan lehetőséget nyújt számára. Biztosíthatlak, hogy önként meg fog tanulni románul, ha ráébred, hogy az ország más gazdag térségeiben is orvos, mérnök, vagy ügyvéd lehet, ahol az emberek nem értenék a nyelvét.

Cselekedj úgy, hogy ne szégyellje románnak nevezni magát és majd meglátod, hogy büszkén fog állni a román zászló előtt, szívesen hallgatja a himnuszt, és minden alkalommal elmondja, hogy román állampolgár és Románia a hazája.

De amikor tőről metszett románok gyilkolásszák a román nyelvet, nagyon kevés tudásbázissal kerülve be a Parlamentbe vagy más köztisztségbe és -méltóságba, amelyből pont a román nyelv és nyelvtan alapvető fogalmai hiányoznak, amikor azt látod, hogy

mi, románok űzünk gúnyt abból a földből,

melyről fellengzősen azt állítjuk, hogy szeretjük, hogy csak a himnusz első versszakát ismerjük – azt is csak akadozva –, akkor hogyan követelhetjük meg a magyaroktól, hogy legyenek román hazafiak és tudjanak románul? Erőszakkal? Ahhoz, hogy valakit oktass, előbb magadat kell képezned, meg kell értened a másikat, példát kell neki mutatnod, tökéletesen kell ismerned azt, amit másoktól elvársz.

Néha, és az utóbbi időben egyre gyakrabban, nekem is vannak olyan pillanataim, amikor már nem tetszik ez az új Románia. Azokon a szépségeken túlmenően, amelyekkel a természet megáldotta, Románia az azt lakó embereket is jelenti. És évről évre, minél többet látok és hallok, egyre inkább az az érzésem, hogy az ezeken a tájakon született emberek – akiknek a többsége román, nem? – csak szóban szeretik Romániát, de még ez a szeretet is tele van helyesírási és kiejtési hibákkal.

Megjátszás, képmutatás… vagy mind egyszerre és még ennél is több. Akárcsak a látszathazafiságunk, közben pedig kihajítjuk az autónk ablakán az üres zacskót, vagy „suksükölünk”. Vagy amikor külföldön kirándulgatva nem igazán akarjuk elárulni, hogy Romániából jöttünk, inkább angolul, vagy spanyolul pöntyögünk két-három szót.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/10099
Az ukrán nyelvű plakátok Ungvár, Munkács és Beregszász melletti főutak mentén jelentek meg.
Miután a Velencei Bizottság nyilvánosan is elkezdett aggódni a btk és az igazságügyi törvények módosításai miatt.
Ma még pompásan virítanak a gesztenyefák virágbugái a kolozsvári nemzeti színház oldalán. Október végén! De holnap már jön a hideg meg a zimankó. És az őszi tavasznak vége.
Ceaușescu a magyarok bőrén építgette a román nacionálkommunizmust, és reformok helyett szélsőséges nacionalizmussal takarózott, ahogy komolyabb válsághelyzetbe került.
Van remény? Erdély, a Partium és a Bánság szövetséget köt, hogy fejlesztési stratégiák terén bár, de leváljon a bukaresti bojárkormányról.
És ezzel még szinte semmit nem mondtunk a lesújtó kutatási eredményekről.
Ha tetszik, a mioritikus haza példásan bizonyított, már ami a rossz tanuló státust illeti. És a jelek szerint a tasli nem is fog soká késlekedni.
Határ a csillagos ég, persze, de itt az alapszükségletekről van szó.
Ötszáz éve is orvoshiány volt Erdélyben, nem csak ma.
Noha rém egyszerű forgatókönyv szerint zajlik ez a horrorfilm, elég sok pénzbe kerül. És alaposan ránk tud ijeszteni. Ja, és nem csak egy film.
Elvileg. Mert úgy lett kitalálva, hogy nem igazán ellenőrzi senki.
A román tudás fellegvárának lakói kábé csak a nacionalista hőbörgés szintjén fejtik ki tevékenységüket. Amúgy köszönik, jól élnek, és szarnak az utókorra. Sabin Gherman írása.
Még december elsején átadnák, ha már egyszer Centenáriumi híd a neve.
Érdekes, hogy miközben Romániában drasztikusan csökkent a EU iránti bizalom, Magyarországon éppen most mutat növekedést.