„Mintha az 1918. december elsejei nagygyűlésen elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat soha nem létezett volna, olyan hatást vált ki az immár uniós országnak számító Romániában a 94 évvel ezelőtt írásban leszögezett „teljes nemzeti szabadság”, azaz az autonómia említése. Ezért nem tudhatunk honfitársaink örömében osztozni, de ugyanakkor nagyon fontos észben tartani e nap nekünk szóló üzenetét. Az ígéretek hiábavalóságát, hamisságát megtapasztalhattuk az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés érdekében Marosvásárhelyre költöztetett egyetem magyar tagozatának a visszaönállósítására tett törekvések kapcsán is. Hiába a törvény, hiába a miniszterek s a ma is tisztségben levő kormányfő által aláírt írásos nyilatkozat, az újabb meg újabb kifogásokkal előhozakodó többség számára annyit jelent, mintha vécépapír lenne. Egyéb okok mellett ezért sem számíthatott az erdélyi magyarság szavazatára Victor Ponta, bár lehet, hogy a román választók ezt is díjazták, amikor rá adták a voksukat.

Az elhíresült MOGYE-ügyhöz hasonlóképpen állunk egyéb jogaink biztosításával is. Mennyi energiába került elérni a kétnyelvű helységnévtáblákat, mennyi csúfság után kerülnek (ha kerülnek?) valós kétnyelvű feliratok a marosvásárhelyi utcákra! Mennyi kínos politikai alku eredményeként születtek meg a teljes körű anyanyelvi oktatást biztosító jogszabályok, amelyek közül nem egy cikkelyt ma sem lehet a törvény betűje szerint életbe ültetni!

Holott a gyulafehérvári nyilatkozatban az anyanyelvi oktatás a fő helyen szerepelt. A 1918-ban megígért anyanyelvi közigazgatás pedig nagyon messze áll attól, hogy akadálymentesen lehessen magyar nyelven is ügyet intézni. Ami pedig a bíráskodást illeti, igaz ugyan, hogy vannak (ahol vannak) hivatalos fordítók az igazságügyi fórumokon, de az ítélethozatal során sajnos az igazságnál többet nyom a latba, ha az ellenérdekű fél a többséghez tartozik. És az is felháborító, ha a természetes jogaink gyakorlásáért borsos büntetést szabnak ki a rendfenntartók, s az igazunkat hosszas utánajárással tudjuk bizonyítani.”