Szerző: Székedi Ferenc
2014. október 28. kedd, 06:58
Ami a Szilágyi által többször is felhozott, a Kelemen által pedig figyelemre sem érdemesített tévévitát illeti, ezt aligha lehet tekinteni a párbeszéd hiányának, az érdeklődő közönség már mindenről tud, amit egymásnak elmondhattak volna.

„Ami a kampánykörutakat illeti, egyértelmű, hogy ezek során Kelemen jóval nagyobb köröket leírt, mint Szilágyi, az igénybe vett módszerek viszont nagyjából hasonlóaknak bizonyultak: nem nagy tömegrendezvények, mint a román államelnökjelöltek esetében, hanem kisebb-nagyobb, belső tereken és termekben megtartott beszélgetések és leginkább a saját pártolók előtt.

Ami a Szilágyi által többször is felhozott, a Kelemen által pedig figyelemre sem érdemesített tévévitát illeti, ezt aligha lehet tekinteni a párbeszéd hiányának, az érdeklődő közönség már mindenről tud, amit egymásnak elmondhattak volna. Ráadásul az államelnökjelöltek nem ketten birkóznak egymással, hanem a választási szőnyegen többen is tolonganak.

Néhány esztendő múlva alighanem annyi marad majd a romániai magyarság történelmében, hogy a sokat szidott romániai demokráciában, a közvetlen államelnök-választásokon, a romániai magyarságnak, lámcsak, nem egy, hanem két magyar jelöltje is volt, és ha úgy gondolta, élhetett a választás szabadságával. Még akkor is, ha a jelmondat néhány apostola már megelőzte őket: a távozást választották. Nem kétséges, mindez bölcs megfontolásra inti a maradókat."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/5748
A PSD-hadtest célja világos: az államelnöki intézmény fokozatos és sebészi pontosságú kiherélése.
A helyi autonómia elve sem írhatja felül a kisebbségi jogok érvényesítését – állítja 4 alkotmánybíró 5 ellenében.
A szokásos logikátlan (és helyenként rosszindulatú) észosztás: mit panaszkodnak a romániai magyarok, amikor Európa mintaállamai is tojnak a kisebbségi jogokra.
Mert egy rendes tank nem tud végigmenni az országon. És ezt az amerikai hadsereg európai haderőinek volt parancsnoka mondta.
A Times New Roman viccportál is megbánja, hogy lekurvázta Dragnea nőjét.
Vagyis: amíg a gyerekek játszanak a gyalui várkertben, a szülők élvezik a fesztivált. Együtt, vagy külön-külön. Mert ennyi lazaság azért belefér.
Románia nagy nehézségek árán megérkezett a középkorba. Sabin Gherman írása.
Nemsokára a Valami Amerika 3. látható Nagyváradtól Sepsiszentgyörgyig a mozikban.
Még mindig borzasztó állapotban vannak az utak Romániában.
A szerző eleinte bezzegországként emlegeti Magyarországot, hogy aztán kibújjon a lóláb, és Románia szinte minden kudarcáért a szomszédot tegye felelőssé.
Megnéztük, miért vonz akkora tömegeket a Kolozsvár melletti Zsukon rendezett Agraria mezőgazdasági kiállítás.
Az Eurostat mérte meg a nélkülözést, és viszonyította az összlakosság számához.
És egyben támogatja a Nicolae Ceaușescu elvtárs udvari költője nevével fémjelzett autochtonista szellemiséget.
PC-ellenes szekcióval duplázza meg a fesztivál a hagyományosan húzós válogatását. Előre, kurvák, gengszterek, turisták – Határok nélkül!