Szerző: Farcádi Botond
2014. július 10. csütörtök, 08:07
Sem a szociáldemokratáknak, sem az RMDSZ-nek nem érdeke a válság gyors lezárása, inkább a feszült helyzet fenntartására, annak kiaknázására törekszenek.

„Nem véletlen, hogy bekeményítettek a felek, s az sem, hogy túl sok minden nem szivárgott ki Victor Ponta és Kelemen Hunor tegnap délelőtti egyeztetéséről, csupán Kovács Péter főtitkár közölte, nem jutottak egyezségre a felek, ezért újabb találkozót terveztek. Sem a szociáldemokratáknak, sem az RMDSZ-nek nem érdeke ugyanis a válság gyors lezárása, inkább a feszült helyzet fenntartására, annak kiaknázására törekszenek.
Victor Ponta és a szociáldemokraták láthatólag felmérték: a magyarok esetleges kiszorításával a kormányból nacionalista szavazókat nyerhetnek meg a novemberi voksolásra. Egyfelől tehát felelős kormányzó párt­ként kell viselkedniük, nem utasítják el a tárgyalásokat az RMDSZ-szel, ugyanakkor viszont kőkeményeknek kell mutatkozniuk a magyarok követelései ügyében. Persze, azért sem oly békülékenyek, mert immár a parlamenti többség biztosításához sincs szükségük a szövetségre: a Călin Popescu Tări­ceanuhoz csatlakozott liberálisok támogatásával, illetve Dan Diaconescu bulvárpártjával nyugodtan kormányozhatnak.
Taktikai szempontból az RMDSZ sem járna túl rosszul a kormányból való kilépéssel: a szövetségnek is készülnie kell az őszi államfőválasztásra, némely vélemények szerint akár a mérleg nyelve is lehet a szövetség. Az pedig kétségkívül jobb eredményekkel kecsegtet, ha ellenzéki pozícióból, radikálisabb fellépéssel adnak hangot a magyarság követeléseinek, mintsem ha Victor Ponta és szocialista bagázsija oldalán folyvást magyarázkodni kényszerülnének."

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/3867
Helyben nevelkedett szír vállalkozó megunta, hogy Bukarestből hozassa a pitát.
Az országba egy hét múlva látogat a dél-koreai elnök, egy hónap múlva az amerikai elnök.
Radikálisan más utat kezdene az erdélyi magyar orvosképzésben.
Románia nem tudott megszabadulni a kommunista rendszer sötét árnyaitól. Sabina Fati írása.
Az ezüstpénzek Zilahtól délkeletre kerültek felszínre.
Állítólag ez áll a bukaresti üzletember visszavonulásának hátterében.
Eddig csak sejtették, hogy merre húzódhatott az erődítmény, de a régészek már a vár mindennapi életére vonatkozó leleteket is találtak.
Magyarellenesség ezúttal nem valószínű.
A kényes, nemzetközi téren számos bonyodalommal fenyegető lépésről a kormány már döntött is.
Egyszer már majdnem sikerült, de az alkotmánybíróság a soviniszta ellenzéki hőbörgők javára döntött.
Németország viszont egymagában nagylelkűbb volt, mint az összes többi EU-tagállam együttvéve.
A Bizottság számára a tagországok nem annyira konkrét társadalmaknak látszanak, inkább a nagy transznacionális bizniszek terepének. Horaţiu Pepine írása.
A sepsiszentgyörgyi polgármester fellebbezett a prefektúra által kirótt büntetés ellen.
És velük együtt persze még több amerikai hadi felszerelést.