Az Ukrajna területén végrehajtott orosz katonai invázió és a Krím de facto annektálása nemcsak a volt szovjet térségben fogja megrendíteni a biztonsági architektúrát, hanem általában véve Európában. Térségünkben már semmi sem biztos, mindent a kiszámíthatatlanság és bizonytalanság ural. Egy Kelet és Nyugat, egyrészről Oroszország, másrészről az AEÁ, az EU és a NATO közötti

újabb lehetséges hidegháború előtt állunk.

Putyin Oroszországa semmibe veszi a Nyugat szankcióit és eltökélte, hogy még nemzetközi elszigetelődését is megkockáztatva rajzolja újra az európai geopolitika térképét. Miközben az AEÁ, az EU és a NATO Oroszország megszelídítésének legoptimálisabb eszközeit keresi, ez utóbbi a pozícióit erősíti egy jövőbeni nyílt konfrontációhoz a Nyugattal, melynek tétje a posztszovjet térség uralma és az Eurázsiai Unió létrehozása, de nem az elképzelés vonzerejével, hanem politikai-gazdasági zsarolással, a szerződések megsértésével, katonai agresszióval és területek elcsatolásával.

Oroszország a Krím elcsatolásával a déli szárnyát biztosítja be és a Fekete-tenger feletti, gyakorlatilag zavartalan, ellenőrzését. Ukrajna föderalizálás ürügyén történő Kelet és Nyugat közötti megosztásával pedig Oroszország megszerzi a stratégiai ellenőrzést az odesszai kikötő és Ukrajna ipari komplexuma felett. Ezáltal Transznisztria annektálása és Moldova föderalizálása nagyon is valószínű forgatókönyvekké válnak, a Kamcsatkától a Prutig tartó Eurázsiai Unió pedig elkerülhetetlen sorssá Moldova számára.

Ilyen körülmények között szinte elkerülhetetlen egy új „berlini fal” megjelenése Európában. Szinte lehetetlen megjósolni, hogy Moldova a fal melyik oldalán lesz. Minden az ukrajnai események alakulásától és főleg a Nyugat azon képességétől függ, hogy elrettentse és meghiúsítsa Oroszország terveit, rábírva arra, hogy visszatérjen a párbeszéd kerékvágásába. Ellenkező esetben, a Nyugat kudarca demokratikus és európai állami jövőnk összeomlását fogja előrevetítetni, amit még az sem fog megakadályozni, ha aláírjuk a társulási megállapodást az EU-val.

Mindaddig, míg Oroszország nem mond le a birodalmi délibábjairól, semmi sem szavatolhatja számunkra a holnapot, az ukrajnai helyzet esetleges stabilizálása pedig csak egy szünet lesz Moszkva újabb nyugati, berlini irányú meglepetésszerű ugrása előtt. Mi lehetünk a következők, ezért jövőnk megóvásához egyetlen lehetőségünk van, levonni a megfelelő tanulságokat a legutóbbi ukrajnai orosz kiruccanásból.
Szerintünk a következő 10 leckét kell megtanulni:

1. Ukrajna lerohanásával és a Krím de facto annektálásával Oroszország hivatalosan is revansiszta állam;
2. A posztszovjet térségben a határokat már senki és semmi sem szavatolja;
3. Moszkva az orosz honfitársak védelmét a határok sérthetetlenségét és a posztszovjet államok szuverenitását szavatoló kétoldalú/nemzetközi szerződések fölé emelte;
4. Sem a sehova sem tartozás, sem a semlegesség nem előzi meg egy másik szuverén állam területének az Oroszország általi lerohanását;
5. Oroszország egyoldalúan feljogosította magát arra, hogy a „törvényes rend betartása” és „a szélsőségesség és fasizmus visszaszorítása” ürügyén beavatkozzon a posztszovjet államokban;
6. Az orosz katonai fenyegetés valós tény, közvetlen veszély a térségbeli államok biztonságára nézve;
7. Oroszország biztosítékai és kötelezettségei, hogy tiszteletben tartja a volt szovjet államok szuverenitását és területi sérthetetlenségét, annyit sem érnek, mint egy fagyott krími hagyma;
8. Többé nem hitelesek a regionális biztonság és a határok szavatolása terén Oroszország által aláírt két- és többoldalú szerződések;
9. Sem az EU, sem az AEÁ, sem a NATO nem fognak katonailag beavatkozni egy esetleges moldovai „orosz rajtaütés” megakadályozásáért, mivel erre nincs semmilyen törvényes mandátumuk;
10. Egyedül vagyunk az orosz lavina előtt és a saját erőinkkel kell ezzel megbirkóznunk. Másképp mondva, itt az ideje beindítanunk az elménket. Főleg úgy, hogy ez a széles homlokú, mérsékelt agyú és két lovat megülő fenekű politikusokra vonatkozik.