„Követem az elmúlt napok komoly történéseit. A kormányváltást. A kormányalakítást. A szenátus elnökének lemondását. A szenátus új elnökének – s az egyik lehetséges államelnök-jelöltnek – a ki- és megnevezését. A Székely szabadság napjának eseményeit. A méltó megemlékezést. A kevesek, de zajosak méltatlankodását, amikor a szónok arról próbál mindenkit meggyőzni, hogy akik részesei akarnak lenni a székely autonómiaküzdelemnek, bizakodva, hittel nézzenek a jövőbe, szívósan, akaraterővel vigyék előre az ügyet, zárják ki körükből az irigységet, a gyűlöletet, a kishitűséget.
Követtem a polgári sétát. A székely konokságnak a bizonyítékát: ha nem lehet felvonulni, akkor le lehet a távot poroszkálni. Lassú séta tovább hat… És megkövetem azokat, akiket az a pár fiatal randalírozó megsértett. Zászlórúddal vagy jelszavakkal. Nézem a polgári séta résztvevőit, tisztes hölgyek, urak, szép fiatalok. (No meg néhány balhéra termett.) Huszár-hagyományokat őrzők jönnek egyenruhában, megidézik akaratuk igazolása érdekében a múltat.