Ez nem egy kegyeletsértő poén, hanem szó szerint értendő. Videóval!
Corneliu Vadim Tudor hosszú évek óta nem szerepelt annyit a médiában, mint az elmúlt napokban. És vélhetőleg ezután sem fog, hiszen nemrég elhalálozott, sőt már el is temették, legyen néki könnyű a föld.
A helyzet viszont az, hogy a föld nem akar annyira könnyű lenni neki. A Kárpátok géniuszának egykori udvari költőjét, a magyarellenes román sovinizmus bárdolatlan bárdját, a Nagy-Románia Párt már-nem-is-tudjuk-mijét ugyanis alig-alig sikerült a sírba helyezni - megjegyzendő: állami tiszteletadással - a bukaresti Ghencea temetőben. A koporsója túl nagynak bizonyult az előkészített sírhelyhez képest – igen, egyszerűen nem fért bele. A munkások hosszú percekig kínlódtak azzal, hogy leeresszék, a helyzet egyre kínosabbá kezdett válni (a gyászolók közben jajonganak), majd a gordiuszi csomót úgy oldották fel, hogy az egyik munkás bemászott a sírba és kalapáccsal szétverte a sírkamra falát.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Tíz perces utazás a Zokogó majom világában Demeter Zsuzsa irodalomtörténésszel. Kilencven éve született, húsz éve halt meg a kolozsvári peremvidéki kisemberek írója.