A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója régi jó barátunk, szinte még az ántivilágból. Annyi hosszú interjú készült vele az elmúlt fél évben, hogy legutóbbi kolozsvári látogatásán, amikor a Planetáriumban beszélgettek vele, megkérdeztük, hajlandó-e leülni kameránk elé egy ultrarövid villámakcióra. Hajlandó volt. Így készült el az eddigi legrövidebb, de legtöbb témát érintő interjú Demeter Szilárddal.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Ketten életüket vesztették abban a személyautóban, amelyet egy megcsúszott kamion tarolt le pénteken Iași megyében.
Tíz perces utazás a Zokogó majom világában Demeter Zsuzsa irodalomtörténésszel. Kilencven éve született, húsz éve halt meg a kolozsvári peremvidéki kisemberek írója.