Pert vesztett a székely ital gyártója a Heineken ellen.
Elveszítette alapfokon azt a pert az Igazi Csíki Sör gyártója, amelyet a Heineken Románia indított ellene szellemi tulajdon megsértése miatt. A Hargita Megyei Törvényszéken pénteken hirdették ki az ítéletet.
Az ítélet szerint a csíkszentsimoni sörgyárat működtető Lixid Project kft. megsértette a Heineken szellemi tulajdonát az Igazi Csíki Sörk márkanév használatával.
A bíróság döntése értelmében az alperesnek tilos használnia a Csíki Sör márkamegnevezést, ugyanakkor nem használhatják a csikisor.ro, valamint a csikisor.com doménneveket sem.
Ezenkívül az alperesnek meg kell semmisítenie összes, készleten és piacon levő Csíki Sör nevű termékét és vissza kell vonnia hirdetéseit és reklámjait is.
A Lixid Project kft.-nek meg kell fizetnie a mintegy 35 ezer lejes perköltséget is.
A Csíki Sör Manufaktúra pénteken közleményben tudatta, hogy fellebbez a döntés ellen, és folytatja az Igazi csíki sör gyártását és forgalmazását. „Tudjuk ugyanúgy, mint minden székely és erdélyi magyar ember, hogy sem a Heinekennek, sem másnak rajtunk kívül soha nem volt a kereskedelemben Igazi csíki sör vagy Csíki sör nevű magyar márkája” – áll a cég közleményében.
A sörgyártók jogvitájában márciusban már született egy jogerős ítélet. Akkor a suceavai táblabíróság elutasította jogerősen a Heineken Románia kérését, amelyben a multinacionális cég törvényszéki elnöki rendelettel próbálta azonnali hatállyal bezáratni az Igazi csíki sört gyártó csíkszentsimoni gyárat.
Lénárd András egy korábbi interjúban valószínűsítette, hogy a márkaperben nem Romániában születik meg a végső döntés. Elmondta, hogy a Heineken a romániai pereskedés mellett a spanyolországi Alicantéban székelő uniós szabványügyi hivatalhoz (OHIM) is panaszt nyújtott be. Az ottani eljárás szintén folyamatban van.
A Heineken 2014 decemberében perelte be az Igazi Csíki Sör gyártóját. A holland multi szerint a az Igazi Csíki Sör márkanév megtévesztően hasonlít a Heineken csíkszeredai sörgyárában palackozott Ciuc Premium márkanevéhez.
A Heineken egyébként bírósági rendelettel is megpróbálta bezáratni az Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni gyárát, a kérést márciusban jogerősen elutasította a Suceava megyei táblabíróság.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.