Ugye milyen édeske? Próbáljuk meg átérezni mindazt a pozitív energiát, nyugtató melegséget, jóindulatot és Fényt, ami a képen látható fiatalemberből sugárzik.
A fotót köszönjük Jakab Albert Zsoltnak.
Az államellenes szervezkedéssel vádolt politikus minden valószínűség szerint búcsút inthet az elnökjelöltségnek.
Antiprédikáció a gyűlölet aranykorában. A mi korunkban.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
A gyerekkori evészavarok megelőzhetők és gyógyíthatók. Így segíthetünk, ha gyermekünk ilyen problémákkal küzdene.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Március 15. alkalmából Kossuth-díjjal tüntették ki Petrás Máriát, a moldvai csángó magyar kultúra kiemelkedő népdalénekesét és keramikusművészét, aki évtizedek óta fáradhatatlanul dolgozik a csángó zenei és tárgyi örökség megőrzéséért.
George Simion megnyúzatta volna „az államcsíny elkövetőit”, most az ügyészség vizsgálatot indított ellene. Leomlott a segesvári várfal egy része, pedig alig öt éve újították fel.
„Tartalmas” közlekedési felvételt tettek közzé szombaton az Info Trafic 24 Facebook-oldalon, amelyet végignézve úgy tűnik, igencsak elgurult a gyógyszer egy személyautó sofőrjénél.
Magyarország csángóföldi befolyásának „aggasztó” növekedéséről beszélt a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a román parlamentben.
Színes programkínálattal várják az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulójára emlékező közösségeket Székelyföld településein hétvégén. Összefoglaltuk Hargita, Kovásza és Maros megye városainak március 15-i programjait.
De hol vannak a serényen dolgozó munkások? Hétköznap koradélután, a munkaidő kellős közepén egyet sem láttunk.

A kézművesvásárt idén a felújítás alatt álló, ezért lezárt Farkas utcára vezető, bekötő kisutcákon kell keresni. Belekóstoltunk a hangulatba, mutatjuk is.

A 13. Kolozsvári Magyar Napokon nyitották meg és áldották meg ismét a főtéri Szent Mihály-templomot. Kívül-belül körbefotóztuk, mutatjuk, milyen lett a templom több mint három évnyi felújítás és az állványok leszerelése után.

Magát a sértő szót korábban már ismeretlen kezek leszedték, aztán hosszú totojázás után kicserélték a teljes szövegrészt is.

A város nemrég felújított főtere végre elnyerte funkcióját, ezrek lakták be a színpompás helyszíneket.

A környezetéből merészen kiugró átkelőt még nem adták, de már sokan a csodájára járnak.

Nagyváradon június 20. és 26. között zajlik a 10. Szent László Napok, sétáltunk egyet a helyszíneken, mutatjuk, mit láttunk.

Novák Katalin csütörtök délután érkezett meg Erdélybe, szombaton pedig Bethlen Gábor-szobrot avat Gyulafehérváron.

Egy helyi román üzletember több pénzt és szakértelmet fektetett a felújításába, mint előtte bárki.

Korai még ítéletet mondani a folyamatban lévő munkálatokról, viszont a helyszínen már jól látszik, mekkora változást hozhat majd a partrendezés a helyiek életében.