Kölcsey előtt tisztelegnek a Láncos templomra vetített fényfestéssel.
Bár a magyar kultúra napja csak január 22-én, pénteken lesz, Szatmárnémetiben már szerdán megemlékeztek róla, fényfestéssel tisztelegve a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc emléke előtt. „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!” – olvasható esténként a Huszt című epigrammából származó ismert idézet a fényre derült Láncos templom homlokzatán, Kölcsey Ferenc arcképének kíséretében.
A történelmi Szatmár vármegye szülöttjéről koszorúzással is megemlékeztek a Szatmárnémeti magyarságának képviselői, a templom előtti téren található szobornál.
A fényfestést az önkormányzat szervezte, korábban a román kultúra napját is hasonlóképpen ünnepelték meg, Mihai Eminescu előtt tisztelegve.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A román sajtó figyelmét is felkeltette a magyar miniszterelnök szombati kijelentése, amely szerint a jövő évi országgyűlési választás lesz az utolsó a közelgő háború előtt.
Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.