A népművészet hivatalosan, a bejáratnál szökkent szárba, a városi folklór a benti feliratokat írta át.
Idén új, népi faragott kaput nyitott a kolozsvári, Alexandru Borza alapítóról elnevezett botanikus kert. Odabent közben a látogatók hekkelték meg a szabályszerű viselkedésre felhívó táblákat:

A NEM a hivatalos, a DE a néplélek szövegértelmezése.

Vége a partinak a Tilos az Á-ban.
Az évszak szenzije itt is a mindenféle színű tulipán, amelyből mi most gonosz módon csak az RMDSZ-nek tulajdonítottakat mutatjuk meg, a többiekért tessék felfáradni a Majális utcába:

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.