// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Kicsomagolták a kolozsvári unitárius püspöki lakot

// HIRDETÉS

És gyönyörű lett.

A napokban került le a felújítás alatt álló, kolozsvári unitárius püspöki lak homlokzatáról az állványzat. Ami előbukkant, attól leesett az állunk, amikor arra jártunk. Vagyis a Kossuth / Belső-Magyar / 21. Decembrie 1989 utcán, ahol ez az épület jóval hosszabban bírta, mint az utca eddigi bármelyik neve. 

Maga az épület annyira jól néz ki, hogy még ez a telefonfotó se tudja elrontani. Kicsit reménykedtünk, hátha bekerül egy előadás a Kolozsvári Magyar Napok programjába arról, milyen régészeti leletekre bukkantak a több mint 500 éves házon, milyen építészeti, művészettörténeti vagy akár társadalomszervezési érdekességekre következtettek a hosszas kutatás és felújítás során – de hiába böngésztük ilyesmiért a programot.

A felújítás még nem ért véget, és ez csak tovább csigázza az érdeklődésünket, mindenesetre a földszinten nyílt bisztró már látogatható, és ennek a háznak a történetéről is bizonyára tanulhatunk a Korzo Egyesület egyik magyarnapos sétáján: a Kapualjtól a szószékig. Hitújítás Kolozsváron című városnézés augusztus 20-án indul délután öttől a Ferences templomtól.

A ház mostani felújítását Bálint Benczédi Ferenc püspök kezdeményezte még 2009-ben, amikor úgy döntött, nem költözik be az addig püspöki rezidenciaként működő épületbe, hanem előteremtik a forrásokat egy nagyon alapos és szakszerű felújításhoz. A belső udvaron és a manzárdon még dolgoznak, derül ki a Szabadság című kolozsvári napilapból, és ha kész lesz, az épület egy részében a vallászabadság erdélyi örökségét fogják kutatni, megmutatni és ápolni.

Hogy érthető legyen, miért lelkendezünk ennyire ennek az épületnek, megmutatjuk a szomszédját, amelynek homlokzatát felújítás címén teljesen tönkretették. Itt gyakorlatilag csak a kapukeret maradt eredeti:

Úgyhogy inkább nézzük meg mégegyszer az unitárius püspöki lakot, amelynek sokat ígérően nyílik a kapuja (amelyet egyelőre préseltlemez helyettesít):

Fotók: Szabó Tünde

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro