Vagyis sportszerűen. Ahogy például Sepsiszentgyörgyön csinálják.
Az alkalom: az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság döntője. Az ellenfelek: a bajnoki címvédő Sepsi SIC, illetve a Kolozsvári U csapata. A döntő első két mérkőzését Sepsiszentgyörgyön játszották. Az első meccset (csütörtök) a székely csapat elvesztette, 64:66 arányban. A második mérkőzésen (péntek) viszont hatpontos győzelmet aratott (72:66).
A meccs egyik legszebb története azonban nem a pályán zajlott. A sepsiszentgyörgyi sportcsarnok egyik lelátóján egy hatalmas, házi készítésű banner hirdette, hogy: Isten hozott, Kincses Kolozsvár! Nos, ez a sportszerű gesztus emblematikus. És persze kíváncsiak vagyunk, mikor jelenik meg a kolozsvári sportcsarnokban egy ehhez hasonló, házi készítésű banner: Isten hozott, Sepsiszentgyörgy! Az se baj, ha románul.
És akkor a szurkereknek: az egyik fél három győzelméig tartó párharc következő meccseit Kolozsváron játsszák, április 26-án (szerda) és 27-én (csütörtök).
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.