// 2026. november 7., szombat // Rezso

Galambszaros mindennapok – egy apró változtatással használhatóbb lehetne Kolozsvár egyik belvárosi sétálóutcája

// HIRDETÉS

Egy éve felújították, csakhogy van egy kis bökkenő.

Tavaly tavasszal felújították Kolozsvár belvárosának egyik utcáját. Az unitárius templomot a Brassai Sámuel elméleti líceumtól épületétől elválasztó Dávid Ferenc utcában keskenysége miatt korábban is gyakorlatilag csak gyalogosforgalom zajlott, bár a taxik beállhattak, hogy kuncsaftokra várakozzanak.

A Dávid Ferenc utca a város egyik legforgalmasabb útját, az 1989. december 21. sugárutat (hajdani nevén a Kossuth utcát) köti össze a város egy másik igen forgalmas részével, a Mihai Viteazu (Széchenyi) térrel.

A felújítás során az utcának kb 35-40 méteres szakaszát nagyobb kőlapokkal és kockakővel fedték be és egészen pofásan néz ki. Ráadásul az unitárius templom fala mellett padokat is elhelyeztek, ahol mondjuk a nyári melegben le lehet ülni pár percre, mivel a magas épületek miatt itt mindig hűs árnyék van.

Azaz le lehetne ülni, mivel… Hát szóval ez a gond:

Amint a képen is jól látható, a Dávid Ferenc utcai padokon vastagon áll a madárürülék, a városi talpalásban megfáradt embert pedig igen kellemetlen meglepetések érhetik, ha leül.

A vétkesek pedig természetesen a nagyobb városok főtereiről jól ismert, elzavarhatatlan galambok, amelyek repülő patkányokként árasztanak el teret, utcát, járdát és hagyják ott piszkukat.

Ebben az esetben a galambok az unitárius templom tetőcserepeiről, ereszcsatornájáról és faláról, egy jó magasan húzódó párkányról eregetik ürüléküket a mélybe, egyenesen a fal melletti padokra. A Brassai épületét valamiért nem szeretik a galambok, oda nem szállnak, csak a templom falára.

Megoldás is lenne a problémára, de valahogy nem próbálja alkalmazni sem a város, sem az unitárius egyház vezetése. A megoldás pedig – amit széles körben alkalmaznak ilyen esetekben – egy igen egyszerű szerkezet: egy keskeny fémszalag, amiből hosszú és hegyes tüskék merednek ki, hogy megakadályozzák a madarak leszállását. Ez a tüskés szalag pedig méterenként olyan 15-20 lejbe kerül. Namármost, ezt a szalagot a templom hosszúságában, kb. 35 méteren kellene felszerelni, két sorban: a bádogcsatorna szélére és az említett párkányra. Ez összesen 70 méter, tehát 1400 lejbe kerülne. Vegyük hosszá a felszerelés költségét és mondjuk azt, hogy legfeljebb egy-kétezer euróból cakompakk megoldható lenne ez a kellemetlenség. Ez elhanyagolható összeg ahhoz képest, hogy mennyit javítana a belvárosi környezet minőségén. Egy év eltelt galambszarosan, kérdés, hogy mennyinek kell még eltelnie...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro