Ja, bocsánat, mégsem. Csak egy közlekedési… okostárgy érkezett az okosvárosba.
Ha fantáziadúsan állnánk hozzá, azt írnánk, hogy UFO-észlelésben volt részünk a minap. Magukat megnevezni nem kívánó források értesítettek, hogy egy azonosítatlan repülő tárgy van Kolozsváron, a Rákóczi út legelején, a Napoca szálló közvetlen közelében. Azonnal a helyszínre siettünk, és tényleg, a tárgy ott cikázott az úttesten, zöld jelzőfényei fenyegetően villogtak, a tetejéből kiálló kőszerű objektumból pedig időnként halálsugárt lövellt. Megpróbáltuk lefotózni, elnézést a homályos képért, de közbe-közbe menekülnünk kellett. Tessék nézni (pirossal bekarikáztuk a titokzatos tárgyat):

Közben érkezett a hír (magukat szintén meg nem nevezni kívánó forrásoktól), hogy Gheorghe Funar kolozsvári ex-polgármester és ufológus máris felvette a kapcsolatot az idegenekkel (!), akikről kiderítette, hogy egyáltalán nem idegenek, hanem dáko-romulánok, a Zamolxis bolygóról érkeztek, szándékaik többnyire békések, céljuk pedig a Bucsecs-hegységben levő ősi energiák beültetése a román nép lelkébe.

Na de nem állunk hozzá ennyire fantáziadúsan. Inkább örülünk a Napoca szálló melletti kereszteződésben elhelyezett igen korszerű, igen formatervezett körforgalmi… tárgynak.

Különösen az a kiálló kő tetszik, de nagyon! Mert mondjon bárki (akár mi is) bármit, egy ilyen tereptárgy csak hasznosabb, csak esztétikusabb, mint az okosnak nevezett Kolozsvár bizonyos pontjain odafestett körforgalmi betonkörök vagy műanyag dobozok. Köszönjük szépen, kedves városvezetés, a polgárok nevében!
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.