Tévedtünk: tavaly csak bevették a várat a nagyváradiak. Idén viszont birtokukba is veszik azt.
Már most érezhető: az idei bulisabb, zenésebb, családosabb, kürtőskalácsosabb, vígabb lesz, mint a nehezen überelhető tavalyi kiadás. Az ultraviola hőségjelzés ellenére késő délutánra megtelt a várudvar.
Itt van a vásárfia, vagyis a hozott képek időrendi sorrendben, vagyis akit egy cseppet is érdekel a buli, a jó zene, illetve a kaszárnyák világa, kötelező módon a végéig kell görgessen!
Idén is megnyíltak a kapuk, visszavár az erőd! Délután hat óra, nyugat felől enyhe szél fúj. Meleget.
Felsorakozott a védősereg. A belső udvaron a már megszokott, mégis megunhatatlan kézműves termékek közül lehet válogatni. Akik nem jártasak benne, ez egy palettányi minőségi sakkészlet.
A kép ne tévesszen meg senkit. Nem a fesztivál (egyelőre) nem is létező téli kiadásából kallódott el ez a felvétel. Van, aki a hőséggel szemben réteges öltözködéssel hadakozik. Észrevehető, hogy hátul már hangolnak, illetve még üres a tér. Azért a szűk képkivágás, hogy ez ne látszódjon, hisz'...

... szűk egy óra múlva, kilenckor látványosan elő is bújtak valamelyik árnyékból a fesztiválozók. Épp ideje, van mit látni az Ismerős Arcok koncertig:
.jpg)
Több évszázados, esztétikájában a modern fele tartó kaszárnya-építészetet.
Boldogságot, kacagást.
.jpg)
Régi barátokat a mesék világából.
Üzenetet azoknak, akiket a legjobban szeretünk.
.jpg)
Dolgos kezeket.
Vajon mi sül?
Vagy jó Szent László, vagy rossz Thor.
Mindenki megnyugodhat. Van sör is.

A világ mai szenzációját idéző Union Jack-es fejkendő sem maradhat ki. Brexin!
.jpg)
Divatba jön a Boris Johnson / Donald Trump frizura?

Végre hangolnak a gitárok, pereg a dob. Pár perc és a színpadon az Ismerős Arcok! Kicsivel kilenc óra után még mindig nagyon meleg van. Jó hír, hogy kezd látható tömeg kialakulni a színpad körül. (A sárgába hajló színek természetesen egy digitális trükk szüleményei, épp annyira azért nincsen meleg.)
Közben bemondják, hogy vasárnap a várban is követhető lesz majd a magyar-belga mérkőzés. Emiatt Koncz Zsuzsa hamarabb fog színpadra lépni, minden valószínűség szerint megalapozva ezzel a meccsnéző est jó hangulatát.

Mire elül a jó hírt fogadó ujjongás, már színpadon is az Ismerős Arcok! Hivatalosan is beindult a buli!

A dalszöveg még a legkeményebb szíveket is meglágyítja.

Elmaradhatatlan az évezred találmánya, a közös szelfi.

Végre jöhetnek arcok is, elvégre nem Ismeretlen Tarkók koncert megy.

Tovább is lesz Szent László Napok, de majd csak holnap.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.