Beszélgetés Bocsárdi Lászlóval, a REFLEX színházi fesztivál igazgatójával.

Oroszok kockáznak Shakespeare-rel, Élektra belezúg Jézusba, Casanova csúfosan leszerepel. Egy színházőrült naplója.

Ember legyen a talpán, aki mindenből kiveszi a részét. Vagy szakmabeli. Vagy rajongó. De jellemzően mindenki szelektál. Én például az előadásokat, mind a huszonkettőt.

Hogy fel tudj lépni a hétköznapok színpadán. A legjobb magyar, román, szerb, horvát előadások bánsági keverékben.

Radu Afrim előadásai nem egyszer fölháborítják a közönséget: nincs ez másként A nyugalom című Bartis Attila-adaptációjával sem.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház nem először tűz műsorára filmadaptációt, nagy sikerrel: a Suttogások és sikolyok és a Születésnap után most a Hullámtörést.

Kissé késve, azaz előadás-temetésen, nem a bemutatón sikerült megnéznünk Bocsárdi László rendezésében Molière A fösvény című darabját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Évekig érlelt nemes bort fogyasztottunk.

Bizonyára nem véletlen időzítés, hogy a sepsiszentgyörgyi színházi találkozó utolsó napjaiban Shakespeare-darabok követték egymást.

Ahányan láttuk, ahányszor láttuk, annyiféleképpen éltük meg a Reflexen is bemutatott Sirály című szerb előadást, Tomi Janežič és az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház előadását. Annyira gazdag élmény, annyira mély, annyira a zsigerekig ható felismerés és megtisztulás, hogy nincs elég hely a képernyőn ahhoz, hogy mindenről írjunk.

Akkor elénk áll, mint Bogdán Zsolt. Teltház előtt szaval, levelez és mondja meg a tutit a száz évvel ezelőtti újságolvasóknak.

A fesztivál, ha már hiányzik, azt jelenti, gazdag volt. Jó előadásokban, élményekben. Derűsen emésztjük az Interferenciákat.

A legjobb koncerteket a fesztiválok hozzák Kolozsvárra. De nem a zenei fesztiválok. Négykezes az Interferenciák muzikális oldaláról.

Zavarba hoz a lelki pőreség. Jobban, mint a meztelenség. Zavarba hoz mindenki, aki kiáll a színpadra, és önmagát adja.

Biztos és könnyű kézzel, amely bármikor elrebbenhet, ha a zene is úgy akarja. Az Interferenciák eddigi legütősebb előadásán jártunk.

A diktátorok, angyalok és a flamingók is. A képek a tánccal, a horror a humorral víkendezett az Interferenciákon.

Régóta vágyom egy nyugtalanító előadásra. Hogy többször mondjam magamban két és fél órája alatt: aha! Hogy hazavigyem az élményét.