-
Sietünk megjegyezni: azért a küldöttek többsége a pódiumon épp felszólaló(k)ra figyel. Ám egyesek inkább az okitelójukat simogatják. És nincsenek azért ők se olyan kevesen. Kiválasztottunk három urat, találomra. Ezzel egyben azt is jelezni kívánjuk, hogy ad hoc felmérésünk során azt a megfigyelést tettük, hogy a hölgyek inkább odafigyelnek a beszélőre.
Az első úr:

A második úr:

És a harmadik úr:
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.