// 2025. május 12., hétfő // Pongrác

Ha végre „betolják” a szavazókörbe a még kint várakozó szavazókat,

// HIRDETÉS

-

akkor elkezdik közölni az ideiglenes eredményeket – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Ez várhatóan (magyarországi idő szerint) fél tízkor  kezdődik.

Budapesten a VI. kerületben és a XI. kerületben, a Bocskai utcában nem tudott bezárni a szavazókör. Hozzátette: a XI. kerületben eddig 7 ezren szavaztak le, de még 2500-an sorban állnak.

Mint mondta, abban állapodtak meg Patyi Andrással, a Nemzeti Választási Bizottság elnökével, hogy amint az összes szavazni kívánó bejut a szavazókör épületébe, megkezdik az előzetes eredmények közlését a www.valasztas.hu oldalon. Az eredményeket viszont már elég magas, 50-60 százalékos feldolgozottságnál kezdik közölni.

A Bocskai utcai szavazókör előtt sorbanállókat a közelben lakók improvizált molinón biztatják:

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével
Krónika

Orbán Viktor egyetért George Simionnak a nemzetek Európájáról alkotott véleményével

A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.

Kell-e tartanunk George Simiontól?
Főtér

Kell-e tartanunk George Simiontól?

Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval
Székelyhon

Elárasztják az alsósófalvi rétet a parajdi sóbánya megmentése érdekében – videóval

Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?
Krónika

Mielőtt kitörne a pánik: miben tartsuk, hová menekítsük megtakarításainkat?

A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya
Székelyhon

Csak a patakmeder lebetonozásával menthető a sóbánya

Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.

// még több főtér.ro