-
Közvetlenül a magyarországi országgyűlési választás lezárulta után, Németh Zsolt budafoki eredményváróján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EMNP és az EMNT munkatársai és önkéntesei mintegy 70 ezer szavazatot gyűjtöttek be és juttattak el a külképviseletekre. Ez az Erdélyben leadott levélszavazatok közel felét jelenti.
Az EMNP közleménye szerint néhány erdélyi nagyvárosban és régióban kiemelten jól teljesítettek, így Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és környékén.
Az EMNP hétfőtől várja irodáiban mindazok jelentkezését, akiknek a Román Posta késve kézbesítette szavazólapját. A panaszokat regisztrálják és eljuttatják a két főkonzulátusra, valamint a Nemzeti Választási Irodához is.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Példamutató becsületességéért részesült elismerésben egy kézdivásárhelyi diák, aki több mint ezer lejt talált az utcán, és saját elhatározásából átadta a pénzt a rendőrségnek.