// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
Farcádi Botond Farcádi Botond

Zavarkeltés szekus módszerekkel

// HIRDETÉS

Miféle jogállam az, ahol egy jó előre bejelentett, békés tömegrendezvényt mondvacsinált kifogásokra hivatkozva be akarnak tiltani?

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2014. február 20., 08:36

„A döntés annál is inkább érthetetlen, mert a tavalyi autonómiatüntetés után a helyi hatóságok, a rendfenntartók képviselői is elismerően nyilatkoztak a rendezvényről, méltatva, hogy semmiféle incidens nem történt a harmincezres tömeg felvonulása során. A mostani tiltás tehát arra enged következtetni, gyökeresen megváltozott a román államhatalom viszonyulása az autonómiatüntetéshez, más stratégia körvonalazódik az eddigi helyett, mely jórészt az agyonhallgatásra, az esemény elbagatellizálására, a résztvevők számának alulbecsülésére alapult, mint tapasztaltuk ezt tavaly márciusban, de még októberben, a székelyek nagy menetelésén is.

Talán belátták, ezt a módszert immár nem alkalmazhatják, hisz tavaly két alkalommal, a márciusi autonómiatüntetésen és a székelyek nagy menetelésén is meggyőződhettek: valós közösségi igény az autonómia, és tízezrek hajlandóak utcára vonulni követelésük kinyilvánításáért – nem alapozhatnak tehát arra, hogy úgyis csak néhány ezren lesznek, s ha ennek jelentős részét lehazudják, az már olyan, mintha semmi sem történt volna. Ráadásul hiába álltak elő a prefektusok a nevetségesen alacsony létszámmal – a román sajtó egy része, de a külföldi média is a nagyrészt valós adatokat közölte.
A legvalószínűbb ezért, hogy az elhallgatás után most újabb, a Securitate arzenáljából elővett csellel próbálkoznak."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro