// 2026. november 7., szombat // Rezso
Ambrus Attila Ambrus Attila

Választások, ami sokk

// HIRDETÉS

Nincsenek észérvek a magyarországi parlamenti választásokon való részvétel ellen. Különösebb észérvek mellette sem szólnak.

(Külön)Vélemény

Szerző: Ambrus Attila
2014. március 26., 16:25

„Az egyik legnyomósabbnak tartott érv a határon túli magyarok szavazati joga ellen az, hogy ők nem fizetnek adót a magyar államnak. Hangzatos érv, tetszetős is lehetne, csak figyelmen kívül hagyják, akik hangoztatják, hogy a szavazati jog nem az adózáshoz kötött. Sokan vannak – Magyarországon is – olyanok, akiknek semmilyen jövedelmük nincsen, adót sem fizetnek, sőt, állami segélyből élnek. Mélyen antidemokratikus lenne, ha emiatt megvonnák ezeknek az állampolgároknak a beleszólási jogát az ország politikájának alakulásába.

Csak halkan jegyzem meg, hogy az erdélyi magyarok Magyarország bruttó nemzeti össztermékéhez ugyan nem túlságosan jelentős, ám azért nem elhanyagolható mértékben járulnak hozzá. (Én például Magyarországon kiadott folyóiratokat, könyveket vásárolok drágábban, mint a magyarországi ára, a Mol-kútnál tankolok, szeretem a minőségi magyar élelmiszert, amely üzleteinkben kapható, évente eltöltök néhány napot valamely magyarországi üdülőben stb.) Viszont továbbra is jelentős a hozzájárulásunk a magyar szellemi össztermékhez tanáraink, művészeink, orvosaink, tehetséges fiataljaink által.

A másik érv, hogy az erdélyi magyar nem ismeri a magyarországi politikai valóságot. Ez már nyomósabb és valósabb érv. Ám megkockáztatom, a magyarországi magyarok többsége sem észérvek alapján, sokkal inkább érzelmektől túlfűtve dönt ezekben a napokban arról, hogy nyomja-e és kire nyomja a pecsétjét. A politikai térerő valós ismeretéről még annyit: a Fidesz szerint az látja jól a helyzetet, aki a Fideszre szavaz, az MSZP szerint viszont az lát tisztán, aki kormányváltó hangulatában van. A helyes ismeretet az is akadályozza, ha valaki belülről szemléli a történéseket, és az is, ha kívülről. (...)

Nincsenek észérvek a magyarországi parlamenti választásokon való részvétel ellen. Különösebb észérvek mellette sem szólnak. A kettős állampolgárok főként érzelmi okokból dönthetnek úgy, hogy szavaznak vagy sem.

Az EP választáson való részvétel már nem érzelmi kérdés. A bürokratikus rendszerrel szemben csak úgy lehet esélyünk, ha van, aki képviselje érdekeinket, argumentáljon helyettünk és az Európában újra divatba jött nemzetállami reflexek ellen.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.