Úgy tűnik, a négy éve kétharmados többséggel elzavart politikusok „reciklálása" egyelőre olyan eredménnyel jár, mint amikor a sebesült, földön heverő cowboy úgy próbál „segíteni" magán, hogy belelő a saját lábába.
„A Jobbik „trendiséget" sugalló kampánya a felmérések szerint sikeres volt, népszerűségük megközelíti a balliberális összefogásét. Kérdéses, végül hány mandátuma lesz az arculatmódosítás és a látszólagos stílusváltás ellenére erdélyi propagandaanyagaiban továbbra is a nyilas szellemiségű, alpári hangnemben zsidózó és cigányozó, uszító portált ajánló, vagyis annak hangvételével továbbra is azonosuló alakulatnak.
Az LMP, amely egy időben eltűnni látszott a süllyesztőben, a Gyurcsány–Bajnai–Fodor „álomtrió" bevetésével új esélyt kapott. Hiszen azok, akiknek a kormányoldal nem szimpatikus, de azokból sem kérnek, akik 2002 és 2010 között vezették az országot, és persze nem Jobbik-szimpatizánsok, minden bizonnyal rájuk szavaznak majd.
Az eredményhirdetésig természetesen csak spekulálni lehet, azonban úgy tűnik, hogy már az ellenzék is beárazta az újabb vereséget. Ezért is sugallják már előre, hogy a kormányoldal csalni fog, és ami a legszomorúbb, a balliberális összefogás egy része ismét a határon túliakkal riogat, mintegy előre az ő nyakukba varrandó a vereségüket. Ezzel végképp eltaszítják maguktól őket, ugyanakkor elvetik a gyűlölet magvait az anyaországi polgárok egy része és a külhoniak között.
Úgyhogy nincs amiért csodálkozniuk, ha a külhoniak jelentős része – attól a nem túl nagyszámú csoporttól eltekintve, amelynek tagjai valamilyen elvont, utópisztikus, nemzetek fölötti társadalomban hisznek, vagy úgy gondolják, hogy csakis egy adott állam határain belül élő polgárokból álló közösség lehet nemzet, vagyis csak a politikai nemzetet ismerik el, így képtelenek elfogadni a határok fölötti közjogi nemzetegyesítést – éppen ezért azt szeretné, ha nem kerülnének hatalomra.”
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.

Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.

És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.