// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
béel béel

Vádat emeltek egy antikommunista ellenálló gyilkosai ellen

// HIRDETÉS

Emberiességi bűncselekmények miatt.

(Külön)Vélemény

Szerző: béel
2016. augusztus 01., 11:06

Négy személy ellen emelt vádat a katonai ügyészség emberiesség elleni bűncselekmények miatt Gheorghe Ursu egykori kommunistaellenes ellenálló börtönben történt meggyilkolása miatt – közölte tegnap az ügyészség. A bejelentés szerint Marin Pîrvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodiş tartalékos ezredes – mindketten a szekuritáté tisztjei voltak – ellen emberiesség elleni bűncselekmények, George Homoşteanu és Tudor Postelnicu volt belügyminiszterek ellen pedig emberiesség elleni bűncselekményekben való bűnrészesség miatt emeltek vádat.

Gheorghe Ursu egykori politikai fogoly 1985-ben, a börtönben elszenvedett verések és kínvallatások nyomán vesztette életét.

Gherghe Ursu fia, Andrei Ursu 2014 őszén 17 napig éhségsztrájkolt, azt követelve, hogy vonják felelősségre a hírhedt politikai rendőrség, a szekuritáté azon tisztjeit, akik szerinte apját halálra kínozták. Az éhségsztrájkot azután függesztette fel, hogy Tiberiu Nițu legfőbb ügyész elrendelte valamennyi olyan, az üggyel kapcsolatos dosszié újbóli kivizsgálását, amelyet vádemelés nélkül zárt le az ügyészség.

Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1984-ben munkatársai feljelentése után tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut azzal is vádolták, hogy Romániát lejárató kommentárokat juttatott el a kommunista diktatúrát bíráló, az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.

1985 novemberében bekövetkezett erőszakos haláláért eddig Ursu egy volt cellatársát vonták felelősségre - aki a börtönőrök utasítására rendszeresen verte őt -, valamint a rendőrségi fogda akkori vezetőjét. Azokat a vizsgálatokat, amelyek a vallatást vezető Securitate-tisztek esetleges bűnösségére próbáltak fényt deríteni, vádemelés nélkül lezárták.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.