// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Pap Szilárd István Pap Szilárd István

Szimbolikus bekebelezésen és sértett elutasításon túl

// HIRDETÉS

Ezek a sztereotípiák nem a határon túli magyarokról szólnak, nem az ő érdekeiket szolgálják, nem az ő önértelmezésüket és identitásukat mutatják be, ők ugyanis csak ürügyként szolgálnak budapesti politikai közösségek megkovácsolásához.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap Szilárd István
2014. április 01., 12:16

„Egy folyamatosan integrálódó virtuális Kárpát-medencének vagyunk a lakói, amelyben a politikai integráció és az egyre intenzívebb központi, budapesti kontroll mellett minden közösség kötőanyaga, a tömegkultúra is egyre integráltabbá válik. A tévé és az internet révén ma már nehezen tudjuk megkülönböztetni egy csíkszeredai és egy kőbányai tinédzser kultúrafogyasztási mintáit. Ők egyre inkább egy közös virtuális térben, képzelt közösségben élnek. Még egyszer hangsúlyozom: ez nem valami ideológiai vágykép, hanem egy tapintható tény.

Emellett a kisebbségi politizálás az elmúlt húsz évben szinte mindenhol (talán a Felvidék, Szlovákia kivételével) egy zsákutcába cibálta saját magát, és jelen pillanatban a kulturálisan önfenntartó kisebbségi magyar közösségek képe utópia pusztán. Rideg tárgyszerűséggel kell belátnunk, hogy a kulturális újratermelődés ma már pusztán ebben a Budapest-központú virtuális politikai térben, a virtuális Kárpát-medencében kivitelezhető, mert másként a kisebbségi magyar lét már nem egy jövős projekt.

Amennyiben elfogadjuk ezeket a megállapításokat, úgy egyértelművé válik, hogy fenntarthatatlan egy olyan helyzet, amelyben e virtuális tér polgárainak egy része pusztán ideológiai munícióként szolgál, és szimbolikus gyarmatosítás áldozata. Fenntarthatatlan az a helyzet, ahol az öncélú bekebelezésen és a sértett ignoráláson kívül a politikai döntéshozók nem képesek érdemi dolgokat mondani, kínálni ezeknek az embereknek. Fenntarthatatlan az, hogy bár fél szavazati joggal kiszúrtuk a szemüket, de nem adtunk kezükbe valós politikai eszközöket, amelyekkel e bekebelezés és elutasítás ellen harcolhatnának.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.