Sikerül magasan lebegni és lobogni

„Hét nagydíj után az lett volna a meglepő, ha a mostanit nem az ön társulata viszi el?

Nem lett volna meglepő, hisz két rendkívül erős előadás versenyzett egymással. Ugyanígy a sepsiszentgyörgyiek Hamletje is megnyerhette volna a fődíjat. Gondolom, a zsűri is komoly dilemmában volt, és ezért osztotta meg a legjobb előadásnak és a legjobb rendezésnek járó díjat. Persze az külön öröm számomra, hogy a rendezők kategóriájában volt tanítványom, Bocsárdi László vitte el a pálmát.

Tudom, hogy sokan elégedetlenkednek az Uniter díjazási rendszerével, és blogbejegyzéseikben arra panaszkodnak – főleg azok a kolozsváriak, akik nem örülnek a mi sikereinknek –, hogy miért mindig ugyanazok kapják a kitüntetést. Ez kissé olyan, mintha azért neheztelnénk a tenisztornák szervezőire, hogy azokat mindegyre Federer, Nadal vagy Djokovics nyeri, holott mindenki másnál jobban ütik a labdát.

Hogy érzi: a díjátadási gála mostani helyszíne, Marosvásárhely is valamiféleképpen közrejátszott abban, hogy az idén ennyi magyar és magyar vonatkozású díjat osztottak?

Nem mondanám, hisz máskor is voltak magyar díjazottak. Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy sikerült erős társulatokat és jó előadásokat összehoznunk, másrészt pedig arról a nyitottságról és előítélet-mentességről tesz tanúbizonyságot, amivel a román színházi szakma viszonyul az összes társulathoz. Ezt nem csak fontosnak, de modellértékűnek is tartom, olyasminek, amit eltanulhatna az úgynevezett anyaországi szakma is.”