Vlagyimir Putyin előtt illik kalapot emelni, még akkor is, ha a legutóbbi zűrös választási győzelme miatt igen sok kritika érte.
„Putyin felismerte a talán soha vissza nem térő lehetőséget, amikor a messze érdemei fölött birtokolt, más nemzetektől elcsatolt területekkel, szovjetunióbeli javakkal gazdagodott önállósult Ukrajna több mint két évtizednyi függetlensége alatt az építkezés, a konszolidáció helyett csak a nacionalizmust, a nagyszámú kisebbségeinek az elnyomását tudta eredményként felmutatni.
A keményfejű, erőskezű elnök mindennel számot vetve a legkisebb vérontással visszaszerezte az egykori Orosz Birodalom részét képező Krím félszigetet, de hosszabb távon az ugyancsak orosz többségtű Donyeck megyét is megcélozta. Amint utólag kiderült, a területszerzés egyben elterelő művelet is volt: a háborús veszély, az országot a világ minden tájáról fenyegető gazdasági szankciók hírére nemcsak a rubel árfolyama, de a tőzsdei részvények is – köztük a jelentős részben nyugati befektetők kezére jutott orosz földgáz- és kőolaj-kitermelő nagyvállalatokéi is – zuhanni kezdtek. Az elnök utasítására az Orosz Nemzeti Bank semmit nem tett a rubel árfolyamának stabilizálásáért, a nyugati újságíróknak erre vonatkozó kérdéseire Putyin csak mosolygott.
Olyan pletykák keltek szárnyra, miszerint Oroszországnak nincsenek anyagi erőforrásai, képtelen megmenteni a csődtől a rubelt, illetve a gazdaságot, miközben Putyin azt hangoztatta: Oroszország kész megvédeni az Ukrajnában élő, mintegy 12 millió fős orosz kisebbséget. A hírre a nyugati tőzsdecápák megrémültek, nyakra-főre adták el az orosz nagyvállalatok részvényeit, mielőtt azok teljesen leértékelődnek. Putyin és csapata egész héten várt, a sajtókonferenciákon csak mosolygott, de amikor a tőzsdei árak a padlón voltak, a nagyvállatok a részvényeiket gyorsan, minden európaitól és amerikaitól felvásárolták! Mikorra a nyugati tőzsdecápák felfogták, hogy átverték őket, a részvények már Oroszország kezében voltak, méghozzá valós értékeiknek a töredékéért."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.