// 2026. november 7., szombat // Rezso
Varga László Edgár Varga László Edgár

Reform, ami fájni fog – készüljünk a hosszan tartó válságra!

// HIRDETÉS

A pénzügyminiszter szerint a mostani megszorítások lazák ahhoz képest, ami 2025-ben jön.

(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2023. november 09., 17:26

Itt van néhány friss hír: egy román vállalkozó szerdán 14 órán keresztül futott a kormányépület körül, hogy ezzel felhívja a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormány által nemrég elfogadott új adó- és gazdasági szabályozás milyen aránytalan terheket ró a kis- és középvállalkozókra. A hosszútávfutóként is aktív Cosmin Răileanu azt mondta, azért szánta rá magát az akcióra, mert

„csak igazságtalanságot tapasztal maga körül”.

Eközben a legújabb felmérések azt mutatják, hogy az infláció miatt kevesebbet vásárlunk: az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi árbevétel mindössze 2%-kal növekedett, miközben az átlagos infláció mértéke legalább 5,7%-kos volt. Ez azt jelenti, hogy kevesebbet vásároltunk, de drágábban, mint egy évvel korábban. Kezdődik ugyanakkor az idei Black Friday. Egy másik felmérés kiderítette, hogy idén kevesebben készülnek az akciókkal kecsegtető időszakra: a tavalyi 62%-khoz képest idén csak a megkérdezettek 57%-ka készül a nagy bevásárlásra.

Mindezek a hírecskék azt jelzik, amit már amúgy is tudunk:

válság van.

Azt még csak ezután fogjuk megtudni, hogy az új adószabályozás és a költségcsökkentő intézkedések ténylegesen mekkora terhet rónak majd ránk, de az biztos, hogy a következő években sem lesz fenékig tejföl az életünk gazdasági vonatkozásban.

Elég, ha megnézzük Marcel Boloş pénzügyminiszter legutóbbi nyilatkozatát, aki kerek perec elmondta, hogy a mostani adóügyi és költségvetési intézkedések csupán átmenetet képeznek a valódi adóügyi reformhoz, ami valószínűleg 2025-ben érkezik majd. És az fájni fog. Méghozzá annyira, hogy a miniszter szerint

„vissza fogjuk sírni” a parlamenti felelősségvállalással elfogadott mostani deficitcsökkentő csomagot.

(Ami miatt Cosmin Răileanu szerdán egész nap futott a kormányépület körül.)

Szóval lassacskán elkezdheti tudatosítani mindenki, hogy kemény évek elé nézünk. A járvány és a háborúk meghozták a várt hatást, amit az idei évben már nagyon is érzékeltünk. Sok szó esett róla, hogy egy, még a 2008-asnál is komolyabb válság van kibontakozóban, és a miniszter mostani szavai ezt csak megerősítik. Az adóügyi reform lényege ugyanis ebben az esetben mindössze az, hogy a lakosság extra erőfeszítései mellett valahogy kitömjük az államkasszában lévő lyukakat, és biztosítsuk többek között a nyugdíj- és béremelésekre fordítandó extra összegeket, már csak azért is, hogy Románia garantálni tudja az országos helyreállítási tervben vállaltakat, és így ne essünk el az EU-s milliárdoktól.

A nagyon erőteljesen körvonalazódó válság ugyanis részben a demográfiai elöregedésnek tudható be:

egyre kevesebben vannak azok az aktív dolgozók az országban, akik előteremtik a nyugdíjakra való keretet. Mert kevesebb az újszülött, ráadásul még mindig nyögjük, és nyögni is fogjuk azoknak a millióknak a hiányát, akik a korrupt államot megunva inkább külföldön keresik a boldogulást.

Ez a sok tényező együtt pedig ahhoz vezet, hogy újra és újra fel kell tennünk magunknak a kérdést:

mégis miből?

Mégis miből fizessük ki a közelgő téli fűtésszámlákat, miből vásároljunk ajándékot a szeretteinknek karácsonyra, hogyan vegyük meg a túlárazott télikabátot, bakancsot és a többit. Mégis miből éljük túl a hónapot, hogy aztán tovább dolgozhassunk, hiszen az államkasszát tele kell rakni – készül már az adóügyi reform, ami fájni fog.

És ez még sajnos csak a kezdet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.