// 2026. augusztus 17., hétfő // Jácint
Balogh Levente Balogh Levente

Problémaexport

// HIRDETÉS

A romániai roma fiút meglincselő franciák eljárása tehát felháborító. De ugyanilyen felháborító a román kormány reakciója is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2014. június 19., 21:02

 „Felháborító és döbbenetes, hogy Franciaországban múlt héten helybéliek egy csoportja félholtra vert egy romániai roma fiatalt, akit azzal gyanúsítottak, hogy köze lehetett egy rabláshoz. Az ilyen esetekben nincs helye az önbíráskodásnak, még akkor sem, ha a fõleg Romániából és Bulgáriából érkező, illegális táborokban meghúzódó roma bevándorlók gyakran valóban megkeserítik a polgárok életét. A tettesek kilétének felderítése és a büntetés kiszabása az illetékes hatóságok feladata, amelyektől ugyanakkor elvárható, hogy etnikumtól, szociális helyzettől és állampolgárságtól függetlenül mindenkivel szemben szigorúan alkalmazzák a törvény előírásait.

A mindenkori román kormányok már évek óta úgy tesznek, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, hogy romániai romák százezrei kerekedtek fel, hogy az EU nyugati, gazdagabb tagállamaiban próbáljanak valamilyen megélhetés után nézni, amely sajnos nem ritkán a bűnözésben merül ki.Victor Ponta miniszterelnök és Titus Corlățean külügyminiszter most olyan hangnemben vonta felelősségre a francia hatóságokat, mondván: a romák elleni erőszakért a francia politikusok idegengyűlölő retorikája a felelős, mintha Bukarestnek semmilyen felelőssége nem lenne a romák elvándorlásában.” 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Krónika

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix
Főtér

Százhetvennel száguldott a kórházba egy férfi a kutyaharapást szenvedett apjával, majd jogosítvány nélkül maradt – hírmix

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés
Székelyhon

Akár tíz fokot is eshet a hőmérséklet azon a napon, amikor elér ide is a lehűlés

Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.