// 2026. november 5., csütörtök // Imre
Szász Gerda Szász Gerda

Otthon? Mikor, hol

// HIRDETÉS

Ebből a tér- és időtávlatból Erdély tényleg képzeletbeli helynek tűnik, egy hely, ahova vissza is vágyok, meg nem is.

(Külön)Vélemény

Szerző: Szász Gerda
2014. február 14., 15:35

„A fizetésből meg lehet élni, lakbért, számlákat fizetni, koncertekre és fesztiválokra járni, továbbá évente hazalátogatni és/vagy utazgatni. Sokszor gondolkodom rajta, hogy sokkal jobb volna kisebb városban élni, ott a lakbér és a tömegközlekedés is jelentősen olcsóbb volna ugyanekkora fizetéshez, viszont Helsinki mégis Helsinki. Itt történik minden, itt tartják az éjszakai maratont (amiben reményeim szerint egyszer én is részt veszek), itt pezseg a kulturális élet és nem utolsósorban, itt fut össze az ember kedvenc zenekara tagjaival a kocsmában, az üzletben, az utcán.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem rombolódott le a finnekről annak idején kialakított naiv képem, mert még egy ilyen melankolikus, pesszimista, alkoholproblémás, zárkózott, fura népet nem ismerek, de ilyen őszintét, korrektet, hatékonyat és nyugodtat sem. Egyik dolog, amit a legjobban tisztelek a finnekben az, hogy itt a munkahely csak munkahely, senkit nem érdekel, hogy takarítóként vagy vezetői állásban dolgozol. Nem ítélkeznek, nem néznek le, a te munkád ugyanolyan fontos, mint bárki másé.

(...)

Mivel a családom, barátaim szétszórtan élnek Európa-szerte, nem vagyok otthon sehol sem, mégis sok helyet nevezek otthonnak. A honvágy fogalma teljesen átértelmeződött bennem. Vágyom arra, hogy lássam az embereket, akik fontosak nekem, de nem feltétlenül helyhez kötött az érzés. A hazaköltözés kérdése nem tevődik fel, igaz, meg sem próbáltam otthon munkába állni egyetem után. De valahogy úgy érzem, nem hagytam ki sokat…”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.