Unalmas folyton Obamára hivatkozni, de ma már közhely: az ő első kampányában látszott először világosan, hogy az online módszerekkel – elsősorban a közösségi hálózatokon keresztül – mozgósítható választói réteg szerepe döntő lehet a politikai küzdelmekben. Ez a hullám mintha
most ért volna el Európának ebbe a zugába,
és jó magasra emelte Klaus Werner Johannist, azt az elnökjelöltet, aki állítólag – németes szigorral – nem nézi jó szemmel, ha alkalmazottai a Facebookon szörföznek munkaidőben. A Facebook-generáció, amely alatt nem pusztán az internet-felhasználásban jártas fiatal és középkorú polgárok tágabb halmazát kell értenünk, hanem azt a tizen-huszonéves korosztályt, amely információit jobbára a közösségi háló fragmentált világából szerzi, elképesztő hatékonysággal volt képes megszervezni magát egy számára rokonszenves politikus sikere érdekében.
Kiderült, hogy az elképzelés, miszerint ezek a fiatalok a politika számára érdektelen réteget jelentenek, mert a társadalmi és napi politikai kérdések alig érik el az ingerküszöbüket (mert csak a fészbuk meg a buli meg a pornó meg a pia, tudjuk), nemcsak ostobaság, de pragmatikus szempontból sem kifizetődő. És ennek komolyabb és hosszabb távú üzenete van a politikai szereplők számára, mint gondolnánk.
A politikai piacon támadt egy rés,
amely egyre szélesebb. És innentől már nem elég lekenyerezni azokat a társadalmi rétegeket, amelyek súlyosan kiszolgáltatottak az államnak, nem elég tizenötödik havi nyugdíjat ígérni, fizetésemelést a közalkalmazottaknak, betarthatatlan szociális ígéreteket tenni, megszállni a közmédiát, jól bevált manipulációs technikákkal befolyásolni a közvéleményt – amikor a nyilvánosság szerkezete a szemünk előtt változott meg radikálisan, és ebben a megváltozott konjunktúrában ezek a technikák nem sokat érnek. Ennek a változásnak alapjáraton nem magához az úgynevezett Facebook-generációhoz van köze, hanem a közösségi hálózatok kommunikációs kultúrájához, amelynek a kódjai életkortól függetlenül elsajátíthatóak.
A Fészbuk dzsenerésön ideológiailag képlékeny és alakítható, elköteleződéseit nem a jobb- vagy baloldali elfogultságok határozzák meg, hanem az, hogy
sikerül-e valamelyest beszélni a nyelvét
és otthonosan mozogni mindennapi közegében – vagy legalábbis jó szándékú kísérletet tenni erre. Johannis online kommunikációs offenzívájának ez most összejött. A politika persze ugyanolyan sikeresen ki is tudja vívni ennek a társadalmi csoportnak az ellenszenvét: lásd a magyar kormány esetét a netadóval.
Nem állítom, hogy ennek a fordulatnak nem lesz meg az ára, és az is világos, hogy a hullám, amely felemel valakit, ugyanúgy le is ejtheti. Csakhogy ennek a generációnak vagy generációknak (az Y, a Z, a Zs vagy fene tudja, hogyan folytathatjuk a sort) hosszú élete lesz. Pofátlanul fiatalok, még az én, szintén nem túl koros nemzedékemhez képest is, és
pofátlanul sokszor pecsételhetnek
életük folyamán. Értelmes politikusnak pedig nem lehet más célja, mint hogy az első pecsétjük egyben ne
" target="_blank">az utolsó pecsét legyen.
Papp Attila Zsolt
