// 2025. november 11., kedd // Márton
Rostás-Péter István Rostás-Péter István

Nemzet és érdek

// HIRDETÉS

Egyetlen konkrét eredménye lesz ennek a rendszeres öblögetésnek: a kifejezés megkopik és maradék tartalmától kiürülten élctáblává torzul, majd szitokszóvá, végül archaizmussá sorvad.

(Külön)Vélemény

Szerző: Rostás-Péter István
2015. szeptember 22., 08:58

„Szétszedve külön-külön e két fogalom már korántsem olyan hatékony. A nemzet ott áll önmagában, érdektelenül, szinte elhagyatottan, kiszolgáltatva mindenféle külső-belső, felettes és alattomos (sőt hátsó) szándékoknak. Meg különben is, mondja már meg valaki, hogy ki a nemzet, miféle szerzet. (Belefér a kebelébe az egyébként aromán Simona Halep, a szintén makedón Gheorghe Hagi, az örmény Tavitian, a sváb Hertha Müller, a magyar Bölöni László vagy a szerb Belodedics, a felsorolás itt csak helyszűke miatt akad el). Nemzet mint közösség, érzület, kulturálisan determinált közeg, területet belakó néptömeg, nemzetközi jog alanya vagy költőt ihlető illékony és lobogó halmazállapot. Része-e a nemzetnek a közpénzeket halomra herdáló korrupt vállalkozó és cinkos politikus, s ha igen, rész-e a nemzetben a munkanélküli nyilvántartásból kiszotyogott flótás, aki már a statisztikákban sem szerepel?

Az érdekről megint jó eséllyel álítható, hogy önmagában sebezhető és életképtelen. Nem véletlen, hogy így, pusztán, igen ritkán jelenik meg a szövegkörnyezetben: mert érdekszférák vannak, érdekelt körök, érdekközösség, ha minden kötél szakad, érdekellentét. Ha elképzelünk egy ideális, bazi nagy felmérést, amely az érdekeket rangsorolná, biztosan az sem juttatna mérvadó eredményhez. Hiszen a mérők érdeke is része az érdekfelmérésnek, s mint ilyen, eleve megkérdőjelezi a mérés józan szándékát. Ámde ha a profi merítésből mégis kikerekedne a legkisebb közös többszörös – nevezzük komilfó hangfekvésben nemzeti minimumnak –, az sem örökkévaló állandó; mert ha tételezzük, hogy a nemzet élő (de legalább lüktető) organizmus, akkor igényei-érdekei is folyvást módosulnak. Szűken mért szóhasználattal a nemzeti minimum az a halmaz, ami fölött nem vesznek össze a náció tagjai (=még nem érdekeltek a konfrontációban).

Mindezen csűrcsavarások után alig lehet megszólni azt, aki honi porondon a nemzeti érdeket zászlóra tűzve válltömésénél nagyobb szerepet vállal a hazai ügyek vitelében. A gerinces, fegyelmezett, szavatartó és megbízható szereplő, aki reggel nem is kelne ki ágyából, ha a nemzeti érdek nem diktálná, nem kavarna a kulisszák mögött, nem társulna gyanús csoportokkal, és nem játszana több asztalnál egyszerre ugyanazzal a cinkelt paklival, a blöffhöz sem folyamodna amúgy, csak ha az érdek megköveteli – az a bizonyos nemzeti...

Egyetlen konkrét eredménye lesz ennek a rendszeres öblögetésnek: a kifejezés megkopik és maradék tartalmától kiürülten élctáblává torzul, majd szitokszóvá, végül archaizmussá sorvad. Összetevői sem ússzák meg horzsolások, maradandó hegek nélkül, s a gyógyulás folyamata beláthatatlan távlat(talanság)ot sejtet."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Sorin Grindeanu mosolya – egy szimbólum és ami mögötte van

Fall Sándor

Nem a magánember, hanem a politikus mosolyáról lesz itt szó, abban pedig benne van az egész romániai mélyvalóság.

A jogállamiság elvénél csak egyvalami fontosabb: az önérdek

Varga László Edgár

Gondolatok az alkotmánybíróság és a különleges nyugdíjak 15 éves problémája körül.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort
Krónika

Jogosítvány nélküli vezetésen értek egy jogosítvány nélküli vezetésért már elítélt Szilágy megyei szenátort

Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros  – videóval
Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
Székelyhon

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

// még több főtér.ro
Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre
2025. november 06., csütörtök

Örökre bement az öltözőbe Jenei Imre

„Mi, erdélyiek, zömében a valóság talaján állunk” – vallotta az aradi edzőlegenda, akivel csúcsra jutott a román klubfoci.