// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Székely Ervin Székely Ervin

Minden jót, Mónika...

// HIRDETÉS

Érthető, hogy Monica ebben a környezetben joggal hihette azt, hogy semmi bántódása nem eshet, bármit megtehet, hiszen protektora az a Traian Băsescu, aki azidőtájt az ország első számú döntéshozója volt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székely Ervin
2014. január 30., 12:02

„Azon sem csodálkozhatunk, ha a politikában járatlan Monica csöppet sem volt elővigyázatos és egy percig sem gondolt arra, hogy egyrészt a hatalmi erőviszonyok változnak, másrészt pedig a politikai szövetségek múlandók. Akkor – 2009-ben – még minden szépnek és felhőtlennek tetszett, úgy tűnt, hogy a miniszterség a magasrangú barátnő kegye. Az, hogy ezért bármilyen ellenszolgáltatást kér tőle majd valaki, fel sem vetődhetett benne.

Ilyen körülmények között történt, hogy Elena Băsescu függetlenként indult az Európai Parlamenti választásokon. Nincs rá bizonyíték, hogy kampányát a barátnő miniszterasszony a hozzá minden bizonnyal közelálló cégek extra profitjából fedezte volna, de tény, hogy Elena Basescu is részt vett az Ifjúság Napjának megünneplésén, amely ily módon kampányrendezvénnyé alakult át. Az is tény – s erről annakidején az egyik hírtelevízió is beszámolt – hogy Monica igaz barátnőként részt vett Elena Basescu kampányában, elkísérte őt egy vidéki TV csatorna stúdiójába, s szinte a jelölt titkárnőjeként viselkedett, vitte a táskáját, rendezte papírjait. A lelkes segítségnek meg is lett az eredménye, Elena Basescu EP képviselő lett.

Bizonyára örült neki Monica. De nem sokáig. A sajtóbotrányt követően ugyanis parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozott az ügyével, majd nyomozás indult ellene. Traian Basescu számára ekkor már valószínűleg kényelmetlen lett volna e eltussolni az ügyet, a barátnő, Elena Basescu pedig már Brüsszelben forradalmasította román nyelv szabályait, nem ért rá foglalkozni pácban maradt barátnőjével. A következményt pedig épp az elmúlt napokban ismerhettük meg mindannyian: öt év börtön és 640.000 euró kártérítés.

Hogyan is mondta annakidején Pozsgay Imre, egykori magyar kulturális miniszter? Ja kérem, a hála az nem politikai karegória. Következik a fellebbviteli tárgyalás. Minden jót Mónika."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.