Mi lesz veled autonómia?

„Amióta az ukrán válság nemzetközi háborús veszélyforrássá terebélyesedett, egyre nyilvánvalóbb, hogy rossz idők jönnek az európai nemzeti és etnikai kisebbségek számára. Az már biztos, hogy ha nem is kell végképp elfelejtenünk autonómiaterveinket-álmainkat, ideig-óráig mindenképpen jegelnünk kell azokat. Az „ideig-óráig” pedig történelmi léptékben értendő, mert sajnos a köztudatba beágyazódott félelmek, kételyek nagyon lassan vesznek ki.

Ma Európában bármiféle területi autonómiaigénnyel fellépni szinte az öngyilkossággal egyenlő, mert az ukrán válság közepette az autonómia a szecesszió, az elszakadás szinonimájává lett a köztudatban. Fenntartások eddig is voltak Európa-szerte a területi autonómiákkal szemben, főképp az etnikailag sokszínű Közép-Kelet-Európában, s amióta a katalánok nyíltan megfogalmazták kiválási igényüket Spanyolországból, és Skócia bejelentette, hogy függetlenségi referendumot tart, a fenntartások félelmekké erősödtek.

Szűkebb körben, a leginkább érintett közép-kelet-európai államokban kezdettől visszautasítás és bizalmatlanság övezte nem csak a területiautonómia-elképzelést, hanem a személyi elvű, a kulturális, a közigazgatási vagy bármiféle autonómia igényét. Már maga a megnevezés riasztotta többségi társainkat, akik a jelenlegi nemzetközi kontextusban igazolódni látják félelmeiket.”