// 2026. november 3., kedd // Győző
Bíró Béla Bíró Béla

Kreón és Antigoné

// HIRDETÉS

A posztmodern ember – felvilágosult világunk haladó hagyományait követve – senkivel nem ért egyet, aki nem úgy gondolkodik, mint ő. S teszi mindezt szellemi felsőbbrendűségének vitathatatlan tudatában, hiszen ő már azzal is győzedelmeskedett, hogy eleve beismeri a vereségét.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bíró Béla
2015. szeptember 02., 15:49

„A nemzeti érzés is (mindkét – kulturális és állampolgári – értelmében) ugyanolyan természetű fogalom, mint a családhoz, a baráti társasághoz, a munkahelyi közösséghez, a településhez, a társadalmi csoporthoz, a kontinenshez vagy az emberiséghez való tartozás. És közben persze más is.

Ezt a másságot azonban sokak szemében az növeli betegesen mértéktelenné, hogy a modernitás a kulturális nemzet nevében bő másfél évszázadon át minden más közösségi összetartozás létjogosultságát elkezdte dühödten tagadni. Az úgynevezett állampolgáriak ugyanezt teszik (számos jel szerint ma már csak tennék) minden más közösséggel, főként a kulturális nemzettel. Tünetértékű, hogy a két fogalom esetleges összetartozásáról egy önmagára valamit is adó értelmiséginek eltökélten hallgatnia kell.

Lényegében ennek a követelménynek a képtelenségéről szól már Szophoklész Antigoné című tragédiája is. Antigoné – a tágabb értelemben vett családdal (azaz a törzzsel) akkor még valóban szervesen összefonódott »esztelen« szeretet nevében temeti el Polüneikészt. Szophoklész Kreónja az időközben földközi-tengeri nagyhatalommá vált, s ekként fokozatosan »állampolgári nemzetté« alakult városállam, Athén példáját alapul véve az ész nevében ítéli halálra Antigonét. A katasztrófának azonban a nézőt épp ezen a hamis szembeállításon kell felülemelnie. A néző arra jön rá, hogy a családi-törzsi és a városállami összetartozás nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő kategóriák. A kettő konfliktusa fatális tévedés, sem az állam nem maradhat fenn családi értékek nélkül, sem a család az állam védőburka nélkül.

S ez a mi mai – globalizálódó – világunkban a törzsi társadalom kulturális funkcióját tovább éltető, de időközben a vérségi összetartozástól elszakadt államon belüli kulturális közösségekre is érvényes. Családok és maradéktalanul legitim kulturális közösségek nélkül az államok sem maradhatnak fenn. A toleráns együttélés alternatívája a káosz. A lavinaszerűen ránk zúduló katasztrófa.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.