// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Balogh Levente Balogh Levente

Érdek és restitúció

// HIRDETÉS

Amíg Washington az egyik kezével tessék-lássék, következmények nélkül figyelmeztet, a másikkal viszont barátságosan hátba veregeti az érdekeit kritikátlanul, szervilisen szolgáló szövetségesét, kevés az esély arra, hogy csökkenjen a román hivatalosságok kisebbségekkel szembeni visszaéléseinek mértéke.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. október 16., 09:02

„A rendszeres feddés ellenére egyre erőteljesebbek azok a hangok, amelyek hagymázas teóriák alapján, össze-vissza hazudozva azt próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hogy a magyaroknak tulajdonképpen semmilyen jogcímük sincs a „román nemzeti vagyonhoz” tartozó javakra. Arról nem is beszélve, hogy a restitúció során elkövetett visszaéléseket az egész visszaszolgáltatási folyamat lejáratására használják fel ürügyként.

Ehhez képest az emberi jogokra oly érzékeny Washington részéről csak egy-egy éves jelentésben, illetve konkrét következmények nélküli nyilatkozatokban, egyeztetéseken megfogalmazott dorgálásra futja, a számonkérés, a retorziók nemigen látszanak. Ebben kiemelt szerepe lehet a jelenlegi geopolitikai helyzetnek, amelyben fekvése miatt Románia nagy jelentőséggel bír az Egyesült Államok számára, ami mind az ukrán válságban, mind a közel-keleti helyzet vonatkozásában kulcsfontosságú szereplővé avatja az amerikai stratégiai érdekek érvényesítésében. Előfordulhat, hogy ezért nincs erélyesebb, határozottabb számonkérés Bukaresttel szemben.

Amíg Washington az egyik kezével tessék-lássék, következmények nélkül figyelmeztet, a másikkal viszont barátságosan hátba veregeti az érdekeit kritikátlanul, szervilisen szolgáló szövetségesét, kevés az esély arra, hogy csökkenjen a román hivatalosságok kisebbségekkel szembeni visszaéléseinek mértéke."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.