Elvérzik-e már a viszály?

„Az elnök megválasztása simán ment, visszaléptek a jelöltek mind Szilágyi Zsolt javára. Személyisége megnyugtató volt és lesz mindenki javára. Ám az alelnökök megválasztására kialakult a terem felosztására emlékeztető villongás, igazi magyar dulakodás, és ezt végigélnünk igen fájdalmas volt. Soha ilyenben nem volt részem. Lehetett volna, ha a pártok alakulása idején itthon lettem volna. Végül, hosszú huzavona után úgy döntöttünk, Székelyföld kapjon két alelnököt, Belső-Erdély (ezt a területi megnevezést mostanság kezdték használni erre az óriási területre) egyet és a Párcium szintén egyet.

Itt elburjánzani látszott a törvényességre való törekvés mellett a belső harc. Ami nem is belső volt, hanem egy országnyi területen élő magyarság küldötteinek rettenetes gyűlölködése. Háromszék (Kovászna) megye egy alelnököt is csak beavatkozás, vivisectio révén kapott. Ott tartottunk, hogy az udvarhelyi (dr. Zakariás Zoltán suppantott székely) orvos alelnököt a székelyek gyűlölve hurrogták, az aradiak, párciumbeliek Johann Taierlingre szavaztak, aki Székelyföld egyik alelnöke lett... Kár volt-e ennyit élnem, hogy ezt is megérjem? Vörösmarty Mihály Vén cigány c. versének utolsó szakaszát mondottam el szégyenemben – na, nem a mikrofonban, ott gyűlöletbeszédek hangzottak. »Ha majd elül a vész haragja/ s a viszály elvérzik a csatákon...«

Igen, »akkor lesz még egyszer ünnep a világon...« Ezt az ünnepet nekünk kell megteremtenünk, nekünk, utódainknak a román elnyomatásban s a magunk nyomorult széthúzása helyett. Örök tanulságul ennyit."