// 2026. október 17., szombat // Hedvig
Antalfi Imola Antalfi Imola

Csalás ellen – elektronikus kártyával

// HIRDETÉS

Az elektronikus egészségügyi kártya története is jócskán besimul a tájba, hiszen, mint a minap a kormányfő nyilatkozta, egy évet vesztettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár volt vezetősége számlájára írható súlyos korrupciós ügyek miatt.

(Külön)Vélemény

Szerző: Antalfi Imola
2014. szeptember 10., 06:37

„Az átvett egészségügyi kártyákat ugyanis nyugodtan betehetjük a vitrinbe mindaddig, míg a családorvosok, kórházak, egyáltalán, minden egészségügyi szolgáltató beszerzi a kártyaleolvasót, a közös szoftver megfelelőképpen fog működni, az orvosok megtanulnak dolgozni az adatbeviteli programban stb. Mert a lényeg nem az, hogy egy újabb kártyát őrizgessünk a pénztárcánkban. Tökéletesen működő informatikai rendszer nélkül az egész akció nem éri el a célját. Mivel az elektronikus kártyára kényes, személyi adatok is felkerülnek, és a sokat emlegetett hozzáférést lehetővé tevő „bizonyos feltételek” nem tudjuk, mit takarnak. Mint tavasszal, amikor népszerűsítették a kártyákat, most sincsenek információk arról, hogy pontosan milyen kötelező adatokat fog tartalmazni az elektronikus adathordozó, mi az, amit kérésre lehet rávinni, tartalmazza-e a szervadományozásra vonatkozó nyilatkozatot, mennyire biztonságos a rendszer, esetleg sérti-e a személyiségi jogokat, vagy hogyan garantálják, hogy ezek ne sérüljenek, esetenként pedig kit, milyen intézményt terhel a felelősség, lesz-e átfedés a majdani elektronikus személyazonossági igazolványra vitt adatbázissal? Mindaddig, míg nincs teljes átláthatóság a folyamatot illetően, a hatáskörök és felelősségek pontos leosztása, a reform e része csak papíron valósult meg.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro
A Fotógróf
2026. szeptember 24., csütörtök

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.