A minket ért igazságtalanságok éppen úgy megkérdőjelezik a demokratikus román jogállam létét, mint a titkosszolgálatok uralma vagy az országban zajló szabadrablás, a mindent behálózó korrupció.
„Sokan, sokféleképpen értelmezték múlt heti berlini kijelentését, miszerint Romániában nincs magyarkérdés. Akadt, aki problémáink szőnyeg alá söprésének látta, más éppen ellenkezőleg, úgy vélte: védelmünkre kelt, azt jelezte, sem mi, sem anyaországunk nem jelent veszélyt Romániára. Csakhogy a magyarság 70 százalékának a szavazatával, bizalmával a háta mögött ennél sokkal egyértelműbb kiállásra volna szükség. Egy megkerülhetetlen újságírói kérdésre adott sokértelmű válasz édeskevés, amikor az elmúlt hetek történései is jelzik, gond bizony van: a székely szabadság napján tervezett felvonulásunkat nem engedélyezik, nemcsak kisebbségi, de emberi jogaink is sérülnek, és amikor jól látható módon próbálják felszámolni a magyar gyógyszerészképzést, a MOGYE vezetői minden lépésükkel azt sugallják, másodrendű állampolgárnak tekintenek bennünket. Mindkét történés már elnöki mandátuma idejére datálható.
Klaus Johannis igazságos, tisztességes, jó elnök kíván lenni – ezt hirdette kampányában, ezt üzenték első gyakorlati lépései. Felszámolná a korrupciót, rendet kíván teremteni, a jól végzett munka becsületében hisz. Csakhogy tetszik, nem tetszik, ehhez a magyarkérdés is hozzátartozik, a minket ért igazságtalanságok éppen úgy megkérdőjelezik a demokratikus román jogállam létét, mint a titkosszolgálatok uralma vagy az országban zajló szabadrablás, a mindent behálózó korrupció. Ha valóban jó államfő akar lenni, és minden itt élő állampolgár elnöke, meg kell szólalnia, állást kell foglalnia. Hallgatása immár túl kevés..."
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
A szegények eközben tovább polarizálódnak, radikalizálódnak, a nyugati civilizáció pedig weimarizálódik.

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

A Vinted nem csak azért megy nagyon, mert olcsón kapjuk meg a kiszemelt termékeket, hanem mert izgalmasak azok a történetek is, amelyek egy-egy tárgyhoz tapadnak. Ez pedig sokat elárul az európai iparról is.

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.