// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Bakk Miklós Bakk Miklós

Az autonómia „utazósebessége”

// HIRDETÉS

A román partnereknek pedig azt kell elmagyarázni, hogy az autonómia nem egy, az államtól idegen cél, hanem jelzője, minősítője annak a nagy közigazgatási átalakításnak, modernizációnak, amelyre Romániának tulajdonképpen szüksége van. Interjú.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bakk Miklós
2014. május 24., 09:36

„Ehhez képest az emberek óriási többsége számára az autonómia továbbra is érzelmi kérdés. Az elmagyarázókban van a hiba, vagy a tömegek tudáshiányával van gond?

Az autonómia természeténél fogva ugyanolyan homályos fogalom, mint a politika legfontosabb mozgósító jelszavai. Egyfajta jelölő, amellyel emocionális viszonyt alakítottunk ki a politikai viták szintjén úgy, hogy közben mindenki más tartalmat gondol mögéje. Hogy az autonómia tartalmát miként határozzuk meg, az politikai küzdelem tárgya is. Az autonómia fogalmának nem lesz konkrétabb tartalma, míg meg nem születnek a legfontosabb politikai kompromisszumok.

Milyen kompromisszumokra gondol?

Egy – ugyancsak általános – meghatározás szerint az autonómia az az eszköz, amely lehetővé teszi egy etnikai vagy más, külön identitásra igényt tartó közösségnek, hogy közvetlenül irányítsa sajátos ügyeit, miközben az átfogóbb entitásnak, az országos többségnek lehetőséget ad arra, hogy a közös érdekek fölötti hatalmat gyakorolja. A legfontosabb kompromisszum, megegyezés arra vonatkozik, hogy hol s hogyan határolhatók el a sajátos ügyek a közösektől. Ezt pedig alkotmányos szinten kell megfogalmazni. De a politikai viták szintjén a szimbólumok is fontosak, mert a szimbólumok kölcsönös elismerése lényegében a közösségek elismerését jelenti. Minden egyéb – hatáskör, jogkör, mechanizmus – folyamatosan javítható, finomítható a már működő, kölcsönös elismerésen alapuló autonómiákon belül.

Mivel magyarázza, hogy az autonómia kérdése az erdélyi magyarságot is megosztja?

Az autonómia kérdése politikai kérdés, és azok mindig megosztók. Az erdélyi magyarság egyetlen közös autonómiája követhetetlen cél. Nem érhető el az autonómia Székelyföld, a Partium vagy a szórvány számára is megfelelő, közös »utazósebessége«. Az RMDSZ politikai stratégiája sokáig ezen alapult: előbb az erdélyi magyarság kérdését kell megoldani, azon belül csupán részkérdés Székelyföld ügye. Én úgy gondolom, hogy erdélyi összmagyar szempontból Székelyföld ügye a kardinális kérdés. Ha sikerül Székelyföld számára autonómiamegoldást kialakítani, az lesz az a minta, amely kisugárzik a többi régióra. Valahogy úgy, ahogy Spanyolországban is történt: az egyes régiókban elért, eredményes megoldások mintakövetésre késztették a többi régiót is.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.