Meglehetősen derűs képet festett Traian Băsescu államfő Romániáról és az antiszemitizmusról.
„Ha alaposan megvizsgáljuk a kijelentését, akkor akár igazat is adhatunk neki, hiszen 2003 óta Románia valóban jelentős lépéseket tett a második világháború idején kiirtott több százezer ártatlan zsidó tragédiájának a megismertetése érdekében. Románia hivatalosan elismerte, hogy a román hatóságok is részt vettek az emberiség egyik legsötétebb fejezetének számító holokausztban, de ettől még senki nem helyezheti kényelembe magát. Az ordas eszmék ma is terjednek, az internetnek köszönhetően talán nagyobb sebességgel és nagyobb mennyiségben, mint a múlt század első felében."
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.

Eddig csak a célzott reklámokon keresztül tették, a jövőben már a mesterséges intelligencián keresztül is manipulálhatják a vásárlási szokásainkat.

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egyre korábban kezdődik a vásárlási láz. Még zajlik a Black Friday, de már karácsonyi zene szól. Hass, alkoss, gyarapíts, de a legfontosabb: költsd a pénzed.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?

A Paltinu víztározónál történtek ugyanoda vezethetők vissza, mint a parajdi katasztrófa. Pedig már máshogy kéne lennie mindennek.