A múlt ára

”Amikor az RMDSZ létrejött, tényleg a múltra építkezett, a két világháború közötti kisebbségi érdekvédelmi és érdekérvényesítései modellt élesztette újra. Nem tehetett mást, ez az egyetlen ismert lehetőség állt rendelkezésre, hiszen addig nem volt kisebbségi közösségi tapasztalatunk. Kezdetben azonban a múlt mellett kézzelfoghatóan létezett a modernizációs szándék is, voltak még társadalmi viták, a magyar oktatás minőségének kérdéséről például, ezek mára mind odalettek.

Már nem a múltra építkezünk, hanem a múltba temetkezünk, a jövőt áldozzuk fel a múltért. Az egykoron nyitott Erdélyt és erdélyi magyarságot is elárasztotta az árvalányhajas, turulmadaras, egyre bezárkózóbb Magyarország. A szimbólumok és szimbolikus kérdések maguk alá temették a való világot annak valós problémáival együtt, a nemzeti giccs az igazi értéket, a múlt a jövőt. Rendezvényeinket Wass Albert dilettáns versei uralták el, a mai fiatal szép lassan már nem is hallhat Szilágyi Domokosról, Szász Jánosról, Pilinszkyről stb., számára már csak a wassalberti »a víz halad, a kő marad«-ot (maximum Reményik »templom és iskolájá«-t) mutatja fel társadalmunk.

A versenypártok és nemzeti tanácsok megjelenése nem az egészséges versenyszellemet, hanem a múltba forduló közösségi önleépítést, mondhatnám öngyilkos hajlamot erősítette fel bennünk – közfelkiáltással elfogadott semmitmondó dokumentumok, rovásírásos szervezeti honlapok, székely székek, lófők, múltbeli, szovjet mintára ránk erőltetett autonómia-modell. Ilyen iramban rövidesen a postagalamb is előkerül, miközben Európában leader programokkal építik jövőjüket a kisközösségek.”