// 2026. november 6., péntek // Lénárd
Bogdán Tibor Bogdán Tibor

A druzsba jegyében

// HIRDETÉS

A gondot tudniillik az okozza, hogyan osszák szét az üzletet, miként oszlik meg a profit. Az érdekek nagyok, az üzlet többmilliárd eurós.

(Külön)Vélemény

Szerző: Bogdán Tibor
2015. május 22., 08:44

„Az viszont tény, hogy szociáldemokraták régóta jó kapcsolatokat ápolnak az osztrák céggel. Ilie Sârbu, akkori mezőgazdasági miniszter – Victor Ponta kormányfő apósa – 2003-ban tíz évre szóló szerződést írt alá a céggel. A kormány ellenőrző testületét akkortájt Victor Ponta vezette, a mezőgazdasági tárca erdőügyekkel foglalkozó államtitkára pedig Adam Crăciunescu volt. Aki 2013-ban, a lejárt szerződés megújításánál, a Romsilva erdészeti hivatal igazgatójaként ténykedett, Victor Ponta a román kormány miniszterelnöke lett, az após pedig erdő-ügyleteiről híresült el. Emellett Ion Iliescu 2004 decemberében, államfői mandátuma utolsó hónapjában az Országos Érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki a vállalat vezetőjét, Gerald Schweighofert.

Mircea Dusa, honvédelmi miniszter 2013-ban Kovászna megyében ott volt a vállalat rétyi fűrésztelepének felavatásán. Ugyanebben az évben Victor Ponta az országos beruházási program ismertetése alkalmával eldicsekedett az osztrák vállalat Kovászna megyei beruházásaival, a céget pedig olyan, Romániába beruházó nagy nemzetközi vállalatok között említette, mint a Ford, Daimler, Dacia, Bosch, Michelin Oracle, Pirelli.

Romániában jelenleg három mamutcég uralja a fapiacot. Ha ezt tudjuk, akkor már nem meglepő azt sem, hogy fafajonként egy-egy nagyvállalat piaci részesedését harminc százalékban állapították meg. Ahogyan az RMDSZ-es Korodi Attila, volt környezetvédelmi minisztérium találóan megjegyezte: az iparágban oligopólium van. Talán emiatt van az, hogy az új erdészeti törvény nem szab gátat a kitermelhető famennyiségének, ahogyan Klaus Iohannis fenntartásai sem erre irányulnak. A gondot tudniillik az okozza, hogyan osszák szét az üzletet, miként oszlik meg a profit. Az érdekek nagyok, az üzlet többmilliárd eurós.

A letarolt hegyek? A környezetvédelem? Az ország érdekei? Mintha csak a druzsba nyeste volna le őket."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.