// 2024. október 22., kedd // Elod
Kézműves hírek
Nemes Jeles Lászlón is múlik a cannes-i Arany Pálma sorsa
zsűri

béel

Beválasztották a zsűribe.

Román bűnözők ejtettek fogságba egy német állampolgárt Róma mellett
roma

MTímea

A 32 éves férfit kirabolták, és egy konténerbe zárták. Három nap után az Interpol emberei szabadították ki.

Közel ezer zarándok vonatozik Csíksomlyóra a Boldogasszonnyal
Kolozsvár

Idén tizenhat vasúti kocsival és mintegy 950 zarándokkal indul több mint 16 órás útjára a csíksomlyói búcsúba tartó Boldogasszony Zarándokvonat. A nagyobb városokban ünnepséggel készülnek.

Élet sarjadhat a csernobili romokon
atomerőmű

Élet sarjadhat a csernobili romokon

pazs

Harminc évvel a katasztrófa után hasznosítanák az atomerőmű környékét – nem is akárhogyan.

A győztes mindent visz Gyergyóban?
EMNP

A győztes mindent visz Gyergyóban?

szabot

Az MPP-be szivárognak át a Néppárt egyébként sem túl erős helyi szervezetéből.

Amerikai F-22-esek érkeztek Romániába
repülőgép

Amerikai F-22-esek érkeztek Romániába

fsandor

Mennek is tovább, persze nem tudni, hova.

Kemény szankciók a PKE volt rektorának
PKE

Kemény szankciók a PKE volt rektorának

béel

Őt tették felelőssé a pénzügyi gondokért.

Lemondott az uniós forrásokért felelős miniszter
Románia

A miniszterelnök kérésére.

Holtan találták munkahelyén a rendőrőrs parancsnokát
halál

Egy Beszterce-Naszód megyei községben történt az eset.

Kigolyózta saját jelöltjét az RMDSZ
RMDSZ

Kigolyózta saját jelöltjét az RMDSZ

szabot

Hivatalosan: visszalépett a gyergyószentmiklósi RMDSZ polgármester-jelöltje, Bajkó László. De nem önként és dalolva.

Románia, a földutak országa
Románia

Románia, a földutak országa

béel

Autópályából iszonyatosan kevés van. És annak is pocsék a minősége.

Emberre támadt a medve Csernátonban
háromszék

Emberre támadt a medve Csernátonban

béel

Ezúttal egy juhász volt az áldozat.

Emberre támadt a medve Csernátonban
háromszék

Emberre támadt a medve Csernátonban

béel

Ezúttal egy juhász volt az áldozat.

Új játékszabályok a kampányban
Mondd

Új játékszabályok a kampányban

MTímea

A helyhatósági választásokon induló jelöltek jól meg kell gondolják, mire és hogyan költik a pénzt a kampányban.

Terroristagyanús férfit szállított a román emberkereskedő
Franciaország

Három emberkereskedelemmel vádolt férfit, köztük egy román állampolgárt vettek őrizetbe Ausztriában. A velük utazó egyik férfi részt vehetett a párizsi terrortámadásokban.

Cioloș: a TVR „szemetét” nem lehet szőnyeg alá söpörni
Románia

Cioloș: a TVR „szemetét” nem lehet szőnyeg alá söpörni

MTímea

Nem a mostani kormány a hibás azért, mert Románia nem vehet részt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Cioloș szerint nem foltozhatjuk be a TVR lyukas zsákját csak azért, mert sürgősen szavazatokat kell gyűjteni.

Cirkusz a román nemzeti operában
Bukarest

Cirkusz a román nemzeti operában

MTímea

Füttykoncerttől volt hangos a nézőtér, mivel a művészek nem voltak hajlandóak játszani.

Világrekord dőlt a Szent György Napokon (VIDEÓ)
Sepsiszentgyörgy

Mégpedig az egy keréken pattogás rekordját döntötte meg Orbán-Barra Gábor triálos.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…