Az összekötő híd javítási munkálatai miatt leeresztik a mesterséges tó vizét.

Pedig kevesebb baleset történt.
Ötezer küldöttet várnak, Raluca Turcan szerint.
Unalmas, ahogy az a sok politikus fegyelmezetten álldogál két sorban, ráadásul időigényes is.

A törvényszék érvénytelenítette a Pásztor Sándor megválasztásáról szóló határozatot. A döntés nem jogerős.

Az erdélyi származású filmalkotó életének 92. évében távozott.

A Székely Szabadság Napjának szervezői és vendégei a hatóságok részéről megnyilvánuló kettős mércét tették szóvá Kolozsváron.

Florian Bodog azt már inkább nem kommentálta, hogy Romániából terjedt át a kanyaró Magyarországra és Olaszországra.

Kék-arany fényben úszott a Hősök tere a székelyekkel vállalt szolidaritás jegyében.

A főpolgármester bejelentette, hogy 2018-ban a román fővárosba érkezik az egyházfő. A római katolikus érsekség szerint erről egyelőre szó sincsen.

A 13-as számú sürgősségi kormányrendelet kapcsán lépte túl a hatáskörét a korrupcióellenes ügyészség.

Ha szabadtéri programokat szervezett a hétvégére, jobb, ha lemond róla.

Hetvenhárom éves volt.
Az oktatási miniszter legalábbis ezt állítja.

Marosvásárhely polgármestere tagadja, hogy magyarellenes lenne. Szerinte Kelemen Hunor célja konfliktuszónává tenni a marosszéki várost.

Három nyelven nyújtották be az autonómiapetíciót, amelyet mintegy kétezer ember kísért be a székely mártírok emlékművétől Marosvásárhely központjába.

A szövetség Maros megyei elnöke szerint az iskolán keresztül a magyar közösséget támadják.

A román hatóságok ne akadályozzák a székely autonómiaigény méltó kinyilvánítását.

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.