Egyre többen ébrednek rá arra, hogy rossz irányba tart Románia. Javult azonban az EU megítélése.
Lényegében két fő kérdésre keresett és kapott választ az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet, mely az elmúlt bő két hétben végzett reprezentatív felmérést a Konrad Adenauer Alapítvány megbízásából. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire elégedettek a válaszadók azzal az iránnyal, mely felé az ország, illetve az Európai Unió tart. Mivel a felmérést időközönként megismételik, tágabb értelmezésre is lehetőséget adnak az adatok.
A szerdán közétett adatok szerint a megkérdezettek 72,8%-a érzi úgy, hogy rossz irányba halad az ország, 17,8 % szerint jó az irány, míg 9,4% nem tudja eldönteni. 2017-hez képest megfeleződött azok száma, akik optimistán látják Románia jövőjét:
Látványosan nőtt azonban azok száma, akik szerint Európa jó irányba halad (46,7%), és ez az optimizmus 2018 novembere óta növekvő tendenciát mutat. Öt hónap alatt hét százalékkal csökkent azoknak a száma, akik szerint rossz az irány, és 5 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik bíznak az EU fejlődési irányában.
Az EU jobb romániai megítélését a szakemberek szerint befolyásolja, hogy közeleg az EP-választás, emiatt a közbeszédben több szó esik Brüsszelről, de az EU-elnökség átvétele és az ezzel járó események, illetve az európai ügyészség körüli fejlemények is pozitívan hatottak.
Az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet felmérést 2019 március 5-13 között végezték, a válaszadók lakhelyének felkeresésével. A reprezentatív felmérésben 1053 felnőtt korú alanyt kérdeztek meg, a hibaszázalék ± 3%.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.