// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Zsinórban harmadszor bajnok a Sepsi SIC

// HIRDETÉS

A szentgyörgyi kosarasok a hálót sem hagyták a helyén, ilyenkor az is trófeának számít.

A gyulafehérvári és kolozsvári sportcsarnokok után a szatmárnémeti sportlíceum Both Katalinról elnevezett termét is megfosztották a kosárgyűrűk hálóitól a sepsiszentgyörgyi kosaraslányok. A Sepsi SIC péntek délután húzta be 85:76-ra a döntő negyedik meccsét a szatmári VSK ellen, és ezzel 3-1-es összesítéssel nyerte zsinórban harmadik bajnoki címét. 

A három sikerben az a közös, hogy a harmadik győzelem mindig idegenben jött össze, így a bajnok hagyományos hálóvagdosása ismét egy házigazdát károsított.

A két nagy sima hazai győzelem (76:46 és 71:51) után a szentgyörgyi csapat a söpréshez is közel járt, de a csütörtöki harmadik meccs végjátékában jobban voltak a szatmáriak, és 68:60-as sikerükkel kiharcolták a negyedik összecsapást. 

A szezon során mindössze második vereségét elszenvedő Sepsi SIC a pénteki összecsapást is gyengén kezdte, az első félidőben a párharc során először tíz pont feletti előnyt is szerzett a VSK (36:25 a 14. percben), ezt a szentgyörgyiek már a nagyszünetre ledolgozták, a második félidőben pedig már szinte végig vezettek. 

A kupa és az érmek átadása után a székely szurkolók is bemehettek a pályára ünnepelni, miközben a sikeredző Zoran Mikes stábja amerikai módra hátulról a mester nyakába zúdított egy vödör jeget.

Zsinórban három bajnoki címre több mint egy évtizede nem volt péda a román női kosárlabdázásban, utoljára a Livas Târgoviște nyert négyszer egymás után 2002 és 2005 között. A februárban Román Kupát is megnyerő SIC 2015 óta mindig döntőbe jutott, míg a szatmáriak 2011 és 2012 után harmadik fináléjukban is alulmaradtak.

Csak a neten

A bajnoki címről döntő mérkőzést nem tűzte műsorára a közvetítési jogokkal rendelkező Digi Sport televízió, amely a négy mérkőzésből csak a harmadikat közvetítette, de egy elhúzódó teniszmérkőzés miatt azt sem teljes egészében.

A két sepsiszentgyörgyi találkozót a Román Kosárlabda-szövetség hivatalos Youtube-csatornáján lehetett követni, a negyedik mérkőzést pedig a Sepsi SIC jóvoltából lehetett látni, szintén a videómegosztó oldalon. 

A 2017–2018-as női Nemzeti Liga végeredménye:

  1. Sepsi SIC
  2. Szatmárnémeti VSK
  3. Brassói Olimpia
  4. Kolozsvári U
  5. Temesvári SCM
  6. CSBT Alexandria
  7. Aradi ICIM
  8. Gyulafehérvári CSU
  9. Marosvásárhelyi Sirius

A Sepsi SIC bajnokcsapata: Ruzica Dzankic, Natalie Fontaine, Annemarie Gödri-Parau, Dominique Hamilton-Carter, Andreea Hutanu, Kilin Tünde, Kovács Renáta, Marina Kress, Tyaunna Marshall, Carley Mijovic, Teodora Neagu, Ancuta Stoenescu, Adrienne Webb. Edző: Zoran Mikes. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro